Menü

Halálhírek, pedofília, Glamour-napok és kovászos uborka – mutatjuk, mire keresett rá az ország júliusban

by Dobány Péter, augusztus 31, 2020
Újonnan induló sorozatunkban hónapról hónapra szemlézzük a Google dinamikus keresési statisztikáit, és megmutatjuk, milyen kifejezések perzselték fel az adott harminc napos periódusban a magyar internetet.

Újonnan induló sorozatunkban hónapról hónapra szemlézzük a Google dinamikus keresési statisztikáit, és megmutatjuk, milyen kifejezések perzselték fel az adott harminc napos periódusban a magyar internetet. Idén júliusban leginkább a tragikus halálhírekre voltak kíváncsiak a magyarok, de Kaleta Gábor pedofilbotránya sem hagyta hidegen népet, ha pedig hinni lehet a számoknak, Magyarországon kevesebben tudnak kovászos uborkát készíteni fejből, mint ahogy azt eddig gondoltuk. Lássuk a legkiugróbb eredményeket – a teljesség igénye nélkül.

Bogdán László

Köcsögmentesítés; Önöknek termeltük, nem Önöktől loptuk; Lasipe, a cigánykonzerv – ilyen és ehhez hasonló, megosztó kezdeményezései miatt tett szert országos ismertségre Bogdán László romaintegrációs aktivista az elmúlt néhány évben. Egy Pécs melletti cigánytelepen, mélyszegénységben nőtt fel, majd egy elektronikai cég termelési igazgatója lett, 2006-tól pedig Cserdi független polgármestere. Július 14-ére virradóra öngyilkos lett, látszólag mindenféle különösebb ok nélkül. Az eset az egész országot megrázta, halálhíre pedig beszakította a keresési statisztikákat: júliusban Bogdán Lászlóra 3150%-kal többen gugliztak rá, mint előtte, ezzel pedig az ő neve lett a legkeresettebb kifejezés a hónapban. 

Bogdán László grafikon: a Bogdán László nevére történt keresések 14-én ugrottak meg látványosan

Kaleta Gábor

19 000 darab, kiskorúról készült pornográf fénykép birtoklása miatt július elején 1 év felfüggesztett szabadságvesztésre és 540 ezer forintos pénzbírságra ítélték Kaleta Gábor egykori perui nagykövetet. Toplistás helyét a júliusban meghozott ítélet körüli parázs vitának köszönheti, a közvélemény nagy része ugyanis enyhének találta a nagykövet büntetését.

Naya Rivera

A Glee egykori sztárja júliusban tragikus körülmények között vesztette életét. A 33 éves színésznő kisfiával a kaliforniai Piru-tónál bérelt motorcsónakot, ám a kicsi szerint, miután úszni indultak, édesanyja már nem tudott visszamászni a járműbe, és elmerült. Rivera holttestét néhány nappal később találták meg a tóban, ahol egyébként az elmúlt években a beszámolók szerint több mint egy tucat fulladásos baleset is történt az 50 m mély hideg víz, a kiszámíthatatlan örvények és a kifejezetten veszélyes növényzet miatt.

Forma 1

Mivel már javában dübörög a 2020-as Formula 1-es világbajnokság, nem meglepő, hogy  vasárnaponként a forma1 és az f1 kifejezések statisztikái is felpörögnek a keresőben. A legrangosabb nemzetközi autóverseny-sorozat neve egyébként valószínűleg a bajnokság befejeztéig, tehát egészen ősz végéig itt fog díszelegni a toplistán, utána pedig minden bizonnyal visszatérhetünk a jó öreg Tippmix-mániához.

Üstökös

Mivel az utóbbi évtizedekben a Föld északi féltekén viszonylag ritkán lehetett elcsípni ezeket a monumentális, „piszkos hólabdákat”, így a szabad szemmel is látható Neowise üstökös igencsak feltüzelte hazánkban a csillagászkodó kedvet. A fénycsóva július 4-én bukkant fel a magyar égbolton, és távcső segítségével egészen augusztus végéig volt észlelhető. Aki pedig lemaradt róla, az búsulhat: a Neowise ugyanis legközelebb minimum 5000 év múlva fog erre járni, hacsak addig nem esik szét a Nap iszonytató erejű sugárnyomásától.

Belarus. 17 July 2020. Comet Neowise C 2020 F3 Shines Bright In The Night Starry Sky Above Young Wheat Field. Night Stars Above Summer Agricultural Field In July Month. Comet At A Distance Of 104 Million Kilometres.
Rövidebben: Így repült a Neowise Fehéroroszország fölött 🙂


Kovászos uborka

Csemegéből vagy kovászolni valóból? Kenyérrel vagy rendes kovásszal? Fekete borssal vagy anélkül? Ember legyen a talpán, aki nem zavarodik bele ebbe a rengeteg ellentmondásba, amik miatt néha olybá tűnik, a kovászos uborkát szinte csak elrontani lehet. Nem csoda, hogy az ország nagy része az interweb segítségét kérte savanyúságügyben, ahol ugyancsak nem könnyű megbízható receptre lelni. Szerintünk akik biztosra akarnak menni, jobban járnak, ha felcsörgik anyukát vagy a nagymamát a jól bevált családi receptért. 

Uborka grafikon: Érdekes módon Budapesten voltak a legkevesebben kíváncsiak a kovászos uborkára

Felvi ponthatárok

Idén a Pont Ott parti ugyan elmaradt, az egyetemi felvételi ponthatárok kihirdetése viszont nem, így menetrendszerűen ebben az évben is megugrott a „felvi”, a „felvi ponhatárok 2020” és az ehhez hasonló keresőszavak statisztikája július 23-án. Az előző évekhez képest azonban idén valószínűleg rekord kevesen voltak arra kíváncsiak, hogy felvették-e őket az almamáterbe vagy sem, 2020-ban ugyanis csupán 91 400-an jelentkeztek a felsőoktatásba. Összehasonlításként utoljára 19 évvel ezelőtt volt ilyen alacsony ez a szám.

Astratex

A bikiniszezon csúcsán szokás szerint egy fürdőruha- és fehérnemű-forgalmazó cég is bekerült a legjobbak közé: érdekes módon azonban a sokak számára kevéssé ismert Astratex ment a legnagyobbat a Google keresőmotorján júliusban – akkorát, hogy bizonyos napokon még a kovászos uborkát is megelőzte!

Glamour-napok

Természetesen idén nyáron is megrendezésre került a fast fashionre éhezők viadala, a Glamour-napok, ami a Google kereséseken is meglátszott. Ezúttal július 9-12. között szabadultak el az indulatok az ország plázáiban, ebben az időszakban rengetegen voltak kíváncsiak arra, hogy mely üzletekben áldozhatnak fizetésnap után a vásárlás védőszentjeinek. 

Glamour-napok: Idén több mint 410 db kedvezményes kuponnal próbálták becsábítani a vásárlókat az üzletekbe

Local guide program

Ha az ember a nyaralása alatt szeretné igazán mélyen megismerni az adott kultúrát, akkor érdemes elkerülni a turistacsapdákat, és inkább olyan helyeket felkutatni, ahova elsősorban a helyiek járnak. Úgy tűnik, ezt a stratégiát már az internet népe is előszeretettel követi, a statisztikák szerint ugyanis a Google Local Guide programjára kiemelkedően sokan voltak kíváncsiak a nyaralási csúcsszezonban. Az alkalmazás úgy működik, mint egy közösségi platform: ha van kedved az online idegenvezetéshez, regisztráció után képeket, videókat és értékeléseket oszthatsz meg azokról a helyekről, amiket te is szívesen megmutatnál helyiként az egyszeri utazónak - az utazók pedig visszaértékelhetnek téged, hogy a javaslataid mennyire váltották be a reményeiket.

Local guide: Nem kell ide térkép…


Most nem tettünk ide sem Bazi Nagy, sem ici-pici CTA gombot, de úgyis tudjátok hol és hogyan találtok meg minket!

Blog

Top trendek és előrejelzések a 2023-as főszezonra

Az ősz, az év végi ünnepeket megelőző hetek bizonnyal az egyik legnagyobb kihívást jelentő időszak az e-kereskedők számára. Itt az idő, hogy felkészítsd webshopod az ünnepi rohamra – ehhez hozunk most néhány praktikus, az idei esztendőre aktualizált tippet.
2023-09-07
Blog

Ismerd meg a dropshipping üzleti modell előnyeit és hátrányait!

Mi ennek a kereskedelmi módszernek a lényege, és vajon kinek érdemes e megoldás mellett döntenie? Néhány fontos tényezőt kiemelve bemutatjuk a dropshipping legfontosabb jellemzőit.
2023-04-03
Blog

Árcsökkentés helyett ajándék: mivel lepd meg a vásárlódat?

Egy pszichológiai jellegű árképzési változtatással sokszor ugyanazt a hatást érheted el – a profitod feláldozása nélkül –, mintha az áraidat csökkentenéd. Ugyanis a legtöbb látogatót vonzza az olyan termék megvásárlása, amely mögött valamilyen érték lapul, ajándék formájában.
2022-11-21
Blog

Internetkultúra: Mit jelent számunkra?

Sokak számára már teljesen szokványos jelenség az Internet szerves beépültsége a mindennapos programrendbe: chat, e-mail, saját weboldal.  A számítógép stabil eszköze, esszenciális szereplője a legtöbb modern irodának. Tele-working? Az internetkultúra témája körül forgolódó írások között, azon érvek sem hagyhatóak figyelmen kívül, amelyek az olyan privát szituációkat is behozzák értékeléseikbe, mint azon édesanyák (és nem csak) […]
2016-10-14
Blog

4 digitális marketing trend

Egy vállalkozás folyamatos növekedéséhez lépést kell tartani a digitális piac fejlődésével, az újdonságokhoz kell igazítani a marketing stratégiát. A digitális világban időről-időre előtérbe kerül egy-egy olyan felület vagy program, amelyet a fogyasztók nagy számban kezdenek el használni. 2016-ban ilyen volt a Pokemon Go őrület, aminek hatására elkezdték használni a kiterjesztett valóságot a marketingben is. Ezek […]
2017-08-30
Blog

Mi alapján látjuk az Instagram posztokat?

Az Instagram algoritmusa rengeteg változáson ment keresztül az évek során, így bizonyos felhasználók posztjait gyakrabban látjuk, míg másokét nem. Mégis mi az, ami ezt befolyásolja? Az alkalmazás fejlesztői elárulták a TechCrunchnak! Az Instagram indulásakor a posztok még időrendi sorrendben jelentek meg, majd 2016 nyarán bevezették a hírfolyam algoritmust. Ez alapján 90 százalékban az ismerősök bejegyzéseit […]
2018-06-08
Blog

Az emberek több mint fele mobilon keres

A BrightEdge új tanulmánya szerint a keresési forgalom 57%-a jelenleg okostelefonokról és táblagépekről származik. Eric Schmidt, a Google korábbi vezérigazgatója 2010-ben megjósolta, hogy eljön az az idő, amikor a mobilokat használják a legtöbben. Ez a jelenség meglehetősen gyors ütemben zajlott le az elmúlt években, melyet a BrightEdge kutatása is megerősít. A mobil felé történő elmozdulás […]
2017-08-25
Blog

3 tipp: hogyan alakítsunk ki hűséges rajongótábort?

A szórakoztatóipart sok mindent taníthat a marketingeseknek arról, hogy hogyan építsék be az online rajongótáborokat, más néven “fandomokat”a cégek stratégiájába. A leghűségesebb rajongók töltik le először az új albumot, nézik meg egy sorozat legfrissebb epizódját vagy vesznek jegyet a meghirdetett koncertre. Azonban az online rajongótáborok jelensége nem korlátozódik a szórakoztató iparra. Más területeken is fellelhetőek, […]
2016-01-29
Online könyvkereskedelem - Hanyatlás vagy fénykor?
Van mire koccintani? - Alkoholos italok az online piactéren
Let's talk about sex(shop), baby – erotikus árucikkek az online piactéren
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató