Menü

Facebook: új lépés a digitális akadálymentesítésben

by google news, május 9, 2016
  A Facebook bejelentette, hogy az új szolgáltatásukkal a látássérültek számára értelmezhetővé válnak az oldalra feltöltött képek. Az internetet egyre inkább a vizuális tartalmak uralják, becslések szerint napi 1,8 milliárd képet töltenek fel a közösségi média felületekre, többek közt a Twitterre, Instagramra és a Facebookra. A látássérült embereknek azonban a szoftverek nem képesek leírni, mi […]

 

A Facebook bejelentette, hogy az új szolgáltatásukkal a látássérültek számára értelmezhetővé válnak az oldalra feltöltött képek.

Az internetet egyre inkább a vizuális tartalmak uralják, becslések szerint napi 1,8 milliárd képet töltenek fel a közösségi média felületekre, többek közt a Twitterre, Instagramra és a Facebookra. A látássérült embereknek azonban a szoftverek nem képesek leírni, mi látható a fotón, így kirekesztettnek érezhetik magukat.

A Facebook nemrég mutatta be azt a szolgáltatását, mely a látássérült felhasználóknak dekódolja a képeket. Az úttörő program mesterséges intelligencia (AI) által dekódolja a képeken látható tárgyakat, melyeket alternatív szöveggé alakít át, így ki tudják olvasni, mi látható a képernyőn.

A program jelenleg 80 tárgyat és tevékenységet képes felismerni, de minél több képet töltenek fel a jövőben, annál pontosabban működik majd a szoftver. Az új technológia az iOS felhasználók számára már elérhető külföldön.

A fejlesztést végző mérnök, Matt King, maga is látássérült, a programmal kapcsolatban elmondta, hogy nagyon korai szakaszban járnak, de céljuk, hogy minden ember részt tudjon venni a kommunikációban.

“Amikor akadálymentesítésről beszélünk, az magába foglalja a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítést is. A fizikai általában egyértelműbb például a mozgássérültek esetében és a látássérültek számára kialakított úttest burkolatoknál. Az infokommunikációs akadálymentesítést azonban nem csak a weboldalakra értjük, hanem a mobiltelefonos alkalmazásokra is.” - mondta el Torma Zsolt, iOS és OS X szakértő. - “A látássérültek sok mindenre használják az okostelefont (SMS-ek küldésére és fogadására, telefonhívások kezdeményezésére és fogadására, bankjegyek felismerésére stb.), a sokrétű lehetőségek pedig megkönnyítik a mindennapi életet. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében azért is dolgozunk, hogy minél több mobilalkalmazás és weboldal akadálymentes legyen.”

Torma Zsolt azt is elmondta, hogy a mobilalkalmazások akadálymentesítése egy új terület, nemrég kezdtek el vele foglalkozni. Azonban az a tapasztalat, hogy Magyarországon is egyre több weboldal lesz akadálymentes.

“A  Facebook eddig is akadálymentes volt a látássérültek számára. Ez a fejlesztés annyival több, hogy megmondja, mi van a képen, nem csupán azt, hogy ez egy fotó. Még egy kezdetleges technológia, ami a magyar felhasználók számára nem elérhető, de ha több nyelvre is megcsinálják, akkor hamarosan nálunk is elérhető lesz” - tette hozzá Torma Zsolt szakértő.

A Facebook szeretné, ha a program képes lenne az arcfelismerésre is, azonban adatvédelmi okokra hivatkozva vannak ellenzői a fejlesztésnek. Matt King elmondta, hogy a látássérült embereknek is egyenlő hozzáférést kell biztosítani az interneten közzétett tartalmakhoz. A látó ember tudja, ki van a fotón, így ezt a vak emberek számára is szeretnék lehetővé tenni.

Hazai jó példa:
A Díjnet rendszer létrehozott egy külön látássérültek számára optimalizált oldalt, illetve a normál oldala és mobilapplikációja is akadálymentesített. Ez azért jó kezdeményezés, mert a vakok és gyengénlátok egyszerűen és gyorsan be tudják fizetni közüzemi számláikat, illetve információhoz juthatnak, hogy mit tartalmaz pontosan a számla.

 

Hírek

Facebook: újra bevezetik az arcfelismerést

2011-ben hozták létre azt a technikát, amellyel a Facebook képes felismerni a képeken szereplő embereket. Az arcfelismerő funkciót most újra be szeretnék vezetni Európában és Kanadában, mivel a világ más részein már sikeresen használják. Ha valaki feltölt egy fotót a közösségi média oldalra, akkor egy háttérben futó szoftver elemzi, hogy kit lehet megjelölni a képen. […]
2018-04-20
Blog

Együtt jobb? A Watch Party opció

A Facebook elkötelezett a felhasználók iránt, és egy olyan platform létrehozására törekszik, ami a vezető felülete minden baráti és családi, illetve még az idegenek közötti beszélgetéseknek is. Cél, hogy minden fontos témáról és eseményről való kommunikációt ezen a platformon tegyék meg a felhasználók. A globális social médiát tekintve a nyilvános beszélgetések nagy része olyan események […]
2019-04-03
Blog

Messenger: automatikusan elinduló videós hirdetések

A Facebook talált egy újabb kiárusítható felületet a Messengerben, így már tesztelik az automatikusan elinduló videós hirdetéseket. Az újfajta reklámok a beérkező üzenetek között jelennek majd meg. Korábban felröppentek azok a hírek, hogy a mobilos Facebook appban már nem fér el több hirdetés, így érthető, hogy a vállalat keresett egy újabb mobilos felületet, ahol megjelenhetnek […]
2018-07-03
Blog

Keress állást a Facebook-on!

A Facebook bekapcsolta Magyarországon is a Jobs funkciót, amelyben könnyen lehet álláshirdetést feladni és munkát keresni. A Facebook Jobs oldalán munkát lehet keresni és kínálni, amelyet végre hazánkban is bekapcsoltak. Ehhez a bal oldalsáv “Felfedezés” menüpontra, majd a “Továbbiak” lehetőségre kell kattintani, és megtalálhatjuk az “Állások” menüpontot. Egyelőre még nem sok állás van a felületen, […]
2017-11-15
Hírek

Instagram: érkeznek az időzített tartalmak?

Aki Facebook oldalakat kezel, jól tudja, mennyire fontos a megfelelő időben történő posztolás. Ezért nagyon jó funkció az időzítés, amivel könnyedén beütemezhetjük előre a posztokat. Most az Instagramon is elérhetővé tették ezt a funkciót, így külső alkalmazások nélkül, előre időzíthetőek a posztokat. Ahhoz, hogy ütemezni tudjuk az Instagram bejegyzéseket, mindenképpen üzleti felhasználónak kell lenni. A […]
2018-02-02
Hírek

Instagram: lementhetjük a képeket

Az Instagramra feltöltött fotókat és videókat eddig könyvjelzővel lehetett elmenteni, azonban nem volt lehetőség a letöltésre. Sok felhasználó törli a telefonjáról a képeket, így most ők örülhetnek, hiszen most már letölthetik az adatokat a felületről. A Facebookon már régóta működik a mentés lehetősége, így egy gombnyomással lekérhetőek a feltöltött anyagok. Ez már az Instagramon is […]
2018-04-16
Hírek

Instagram: átrendezi a hirdetéseket

A kattintható hirdetések megjelenése óta eltelt két évben az Instagram frissíti a kinézetük megjelenését.  Ezúttal a hirdetések cselekvésre ösztönző sávjait módosítja, hogy figyelemfelkeltőbbek legyenek. Tavaly az Instagram bevezette a hirdetések kattintható elemét. Néhány hónappal azt követően, hogy a hirdetések cselekvésre ösztönző gombját egy vízszintes sávval váltotta fel, amely a hirdetés fotójának vagy videójának alján haladt, […]
2017-10-25
Hírek

Instagram: láthatóvá válik az aktivitás

Az Instagram is folyamatosan fejlődik, hogy még izgalmasabb legyen a felhasználók számára. Nemrég ugyanis változott az élő videó, törölték a Stories 1 napos korlátozását és arról is olvashattunk, hogy külön üzenetküldő alkalmazást fejlesztenek hozzá. Most a Messenger állapotjelző funkciójával bővítették az Instagramot, így már azt is láthatjuk, hogy a felhasználók mikor voltak utoljára elérhetőek. Ezt […]
2018-01-24
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató