Menü

Google Allo: újabb részletek a mesterséges intelligencia alapú appról

by google news, augusztus 29, 2016
A Google pár hónapja tett bejelentésében nyár végére ígérte azt a mesterséges intelligencián alapuló alkalmazást, ami szakértők szerint felülmúl majd minden eddigi chat alkalmazást. A korábbi bejelentésből annyi derült ki, hogy az alkalmazás egy telefonszámokhoz kötött platform lesz, amelyet a Google Assistant integrálása tesz majd intelligenssé. Ennyit tudtunk eddig az Alloról, az Egyesült Államokban azonban, […]

A Google pár hónapja tett bejelentésében nyár végére ígérte azt a mesterséges intelligencián alapuló alkalmazást, ami szakértők szerint felülmúl majd minden eddigi chat alkalmazást. A korábbi bejelentésből annyi derült ki, hogy az alkalmazás egy telefonszámokhoz kötött platform lesz, amelyet a Google Assistant integrálása tesz majd intelligenssé.

Ennyit tudtunk eddig az Alloról, az Egyesült Államokban azonban, mint az online marketing világában mindig, most is korábban szivárogtak ki további részletek. Ezúttal ugyanis a Google Play Áruházban jelent meg egyrészt az alkalmazás értékelése, másrészt  tesztelői vélemények is.

A Google új csevegő alkalmazása ugyanis még a hivatalos napvilágra kerülés előtt 4,8-as értékelést kapott az elérhető 5-ből, ami majdnem tökéletes felhasználói élményt sejtet. Az előre beregisztrált tesztelők emellett lelkes kommenteket és véleményeket is közzétettek, amelyekből már megjósolható az alkalmazás jövendőbeli sikere is.

googleallo

 

Mitől ennyire érdekes az Allo?

Az Allo funkciói a következőek lesznek:

  • Smart reply: az intelligens válasz funkciónak köszönhetően az app felhasználójának szokásait és nyelvhasználatát megjegyzi és automatikusan felkínálja a csevegésekben, így minimálisra csökken a telefonba beírt szöveg.
  • Ink: A Snapchathez hasonlóan a fotók elküldése előtt lehetőség lesz rájuk szöveget elhelyezni válaszható színben és méretben.
  • Whisper Shout: A caps lock kiváltására született funkcióval a szöveg méretét érintésre változtathatjuk majd
  • Stickers: Egyedileg tervezett matrica arzenál az alkalmazás felhasználói számára.
  • Incognito mode: Az alapból end-to-end kódolás ( vagyis csak a küldő és a fogadó számára látható üzenetküldési mód, eltárolás nélkül) mellett az alkalmazásban lehetséges lesz majd lejárati dátumot is beállítani, így idővel üzeneteink biztosan törlődnek majd. 

    google allo

Utóbbihoz annyit tennék hozzá, hogy a világszerte ismert internetbiztonsági szakértő, Edward Snowden az alkalmazás első bejelentésekor már kifejezetten veszélyesnek nevezte az intelligens funkciókkal jelentkező csevegő alkalmazást.

Itthon egyelőre csak előregisztrálni lehet az alkalmazásra, ami elvileg nyár végére, de valószínűleg még idén elérhető lesz mindenki számára, mi kiváncsian várjuk!

allo

Hírek

Miért nem kell aggódnod a like-ok száma miatt?

A Facebookon az elkötelezettség a legrosszabb módja a tartalom sikerének megítélésében. Ez talán meglepő, mert a legtöbb ember a sikeres forgalomra alapoz, hogy hányan lájkolnak, hányan szólnak hozzá és hányan osztják meg a tartalmat. Természetesen ezek a mutatók bizonyos mértékig számítanak. Segítenek megítélni a tartalom sikerességét marketing szempontból, de nem ez az egyetlen módja a […]
2018-02-28
Hírek

Facebook: tesztelik a privát profilt

Eddig csak különböző biztonsági beállításokkal lehetett szabályozni, hogy a közzétett posztokat és profil adatokat ki lássa a Facebook-on. A jelek szerint ezen a téren újdonság várható. A Facebook egy olyan funkciót tesztel, amely lehetővé teszi az olyan privát profil beállítását, melyet csak a legközelebbi barátok láthatnak. Ez a fajta láthatóság csak azoknak a legközelebbi barátoknak […]
2017-10-04
Hírek

YouTube: érkezik a fizetős verzió

Már többször hallhattunk a YouTube-on a fizetős zenehallgatásról, de most indították útjára a YouTube Music nevű, fizetős és ingyenes zenehallgatást is biztosító újdonságot. A szolfáltatás használata díjmentes lesz, de ha nem akarunk rajta reklámokat látni, akkor a havi 9,99 dollárt ki kell fizetnünk, és prémium felhasználók lehetünk. Az előfizetésnek nemcsak ez lesz az előnye, hanem […]
2018-05-28
Hírek

Facebook: a fiatalokat edukálja

Nagyon sok fiatal felhasználó nincs tisztában azzal, hogy milyen adatvédelmi szempontok vannak például a Facebookon. Éppen ezért sokszor meggondolatlanul cselekednek a közösségi oldalon, és ha felmerül a probléma, akkor szembesülnek csak a bajjal. A social media óriás ezért úgy döntött, hogy új módszerrel próbálja edukálni a fiatalokat. Nemrég indult útnak a YouthPortal, amely már nálunk […]
2018-05-17
Hírek

Google Analytics: hangalapú navigációt hoznak létre

Ha kérdés merül fel a weboldal vagy az alkalmazás adataival kapcsolatban, hamarosan már közvetlenül is meg lehet kérdezni az Analyticst. A Google Analytics egy olyan szolgáltatást fejleszt, aminek segítségével nem kell kattintással lekérdezni az adatokat, csupán megkérdezni a rendszertől. A fejlesztést Annissa Alusi termékmenedzser mutatta be, melynek során a feltett kérdésekre az Analytics néhány másodperc […]
2017-07-21
Hírek

Facebook: nehezebben találhatunk rá az ismerősökre

A Facebook körüli adatbotrány miatt rengeteg olyan fejlesztés zajlik a vállalatnál, amely jobban védi a felhasználók adatait. Egy nemrégiben bevezetett új funkció is ezt a célt szolgálja. Korábban ugyanis volt rá lehetőség, hogy e-mail cím és telefonszám alapján találjunk rá felhasználókra, mostantól erre már nem lesz lehetőségünk, hiszen megváltoztatták a keresési lehetőségeket. Eddig ezen adatokkal […]
2018-04-06
Hírek

5 Black Friday tipp webáruházaknak utolsó pillanatra

Eredetileg az Egyesült Államokból indult Black Friday, vagyis Fekete Péntek klasszikusan november negyedik péntekjére esik, vagyis a Hálaadás másnapjára. Az időzítés adja magát,  hiszen amin nem sikerült túladni a Hálaadás előtt, az kitűnően értékesíthető még a nagy karácsonyi bevásárlások kezdetén, vagyis november végén. Bár itthon nem ünnepeljük a hálaadást, a hagyomány azonban átszivárgott a kontinensre […]
2016-11-21
Hírek

Gmail: itt a takarékos alkalmazás!

Sokaknak gondot okoz, amikor egy alkalmazás nem energiatakarékos, így a Google most elérhetővé tette a Gmail alkalmazás energiatakarékos változtatát. A Gmail Go kevesebb memóriát fogyaszt, mint a hagyományos app. Sok alsóbb kategóriás androidos telefon memóriája hamarabb tele lesz, mint felsőbb kategórás társaiké. Ezért vannak olyan alkalmazások, amelyek nem elég hatékonyan futnak a telefonokon. A Google […]
2018-02-19
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató