Menü

Viszlát Google AdWords!

by google news, július 18, 2018
A Google 2000. október 23-án indította el az internetes hirdetések piacát átalakító AdWords szolgáltatását, amivel célzott hirdetéseket lehet megjeleníteni a Google és más szolgáltatásokban, illetve harmadik fél oldalán. Nagy bejelentést tettek, ugyanis július 24-én lecserélik az AdWords nevet, ekkor jelenik meg a Google Ads márkajegy az új emblémával. Ezzel egy időben az URL-cím is megváltozik, […]

A Google 2000. október 23-án indította el az internetes hirdetések piacát átalakító AdWords szolgáltatását, amivel célzott hirdetéseket lehet megjeleníteni a Google és más szolgáltatásokban, illetve harmadik fél oldalán.

Nagy bejelentést tettek, ugyanis július 24-én lecserélik az AdWords nevet, ekkor jelenik meg a Google Ads márkajegy az új emblémával. Ezzel egy időben az URL-cím is megváltozik, az adwords.google.com helyett az ads.google.com lesz majd.

Az ügyfeleknek semmilyen teendőjük nincsen ezzel kapcsolatban, a kampányokra nem lesz hatással a változás.

Hírek

9 social media trend 2018-ban

Az elmúlt évben sok fontos dolog történt a közösségi médián: a Facebook volt a legnépszerűbb, a Snapchat és az Instagram meghódította a fiatalokat, az Egyesült Államok elnöke 140 karakterben közölte a politikáját, az Apple bejelentette, hogy megváltoztatja a mobil eszközökkel való interakció módját…. A social media már készen áll az idei évre, számos új technológiai […]
2018-01-10
Hírek

„Mi nem giga nagyok akarunk lenni, hanem fenntarthatók” – 10 éves az EAZY Digital

Ügynökségünk idén ünnepelte a 10. születésnapját, ennek apropóján a tulajdonosok, Kocsis Márk és Molnár Tamás meséltek az elmúlt 10 esztendő nehézségeiről, örömeiről és tanulságairól, valamint arról, hogyan képzelik el a következő évtizedet.
2023-11-16
Hírek

Megelőzte a mobil az asztali eszközöket

Először haladta meg az okos eszközökről történő internet penetráció aránya az asztali gépekét - derül ki a StatCounter, nemzetközi trendekkel foglalkozó ügynökség tegnap nyilvánosságra hozott adataiból. Idén, 2016 októberében  a mobilról és tabletről történő internethasználat aránya 51.3% volt, míg az asztali gépeké 48.7% . Ez az első alkalom a online világ történetében, hogy a mobil […]
2016-11-03
Hírek

Facebook: érkeznek az instant videók?

A Facebook nem szeretné, ha a felhasználók a mobil adatkeretet használnák el arra, hogy videót nézzenek a felületen. Ezért egy új funkciót kezdtek el tesztelni, amelyet instant videónak hívnak, és betölti a videókat, amikor wifit használnak. Az előre betöltött videókat egy villám ikon jelzi majd. Az instant videó funkció hasonlít az instant cikkekre, a Facebook […]
2017-09-12
Hírek

Facebook: 3D-s posztok és VR objektumok

A Facebook lehetővé teszi, hogy virtuális objektumokat osszunk meg az üzenőfalon azoknak az ismerőseinknek, akiknek nincsen VR-szemüvege. Ők is 3D-ben láthatják ezeket az objektumokat, hogy minden szögből átnézhessék őket. A 3D-s megosztások úgy is alakíthatóak, hogy azokkal játszani lehessen. A Facebook böngészőben ez így néz ki: In terms of social sharing, Facebook announced 3D posts, […]
2017-10-13
Hírek

Facebook: megérkeztek a 360 fokos képek

Mark Zuckenberg tegnap Facebook posztban jelentette be, hogy megérkeztek a 360 fokban mozgatható, panorámaképek a Facebookra. Ahogy írja, a fotók nagyon hasonlóak a korábban már megismert 360 videókhoz, a kép mozgatásával teljes vizuális élményt kapunk, csakúgy minthogyha magunk is jelen lennénk. A legnagyobb különbség a videókhoz képest azonban az, hogy ezek a fotók akár egy […]
2016-06-10
Hírek

Instagram: tesztelik a canvas hirdetéseket a történetekben

Egy évvel azután, hogy a Facebook azt mondta, kiterjeszti a canvas hirdetésformátumot az Instagram-ra, elkezdték tesztelni a felhasználók történetein keresztül. Az Instagram Stories-ban megjelenő hirdetések teljes képernyős élményt nyújtanak, amely segíthet a marketing szakemberek számára a lenyűgöző márka vagy termék bemutatásában. A teszt csak bizonyos cégek számára elérhető, akik az Instagram API-ján keresztül vásárolhatják meg. […]
2017-09-07
Hírek

Facebook: történetek az Instagram-ról

A történetek népszerűsítése érdekében a Facebook az Instagram-ot hívta segítségül, mivel néhány felhasználó számára feltárult a lehetőség, hogy az Instagram Stories-t közvetlenül a Facebook alkalmazásban is megosszák. A Facebook az év elején vezette be a saját Stories módot, de a funkció nem volt olyan népszerű, mint az Instagram-on. A vállalat azzal szeretné megoldalni a problémát, […]
2017-09-13
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató