Menü

3+1 érdekes statisztika: így változnak a keresési szokások a világhálón

by Dobány Péter, augusztus 10, 2023
Talán még te is emlékszel a Google egyeduralmának időszakára, amikor az ember úgy érezhette: a keresőóriás az egyetlen lehetőség a netes információszerzésre. Nos, ezeknek az időknek vége, hiszen nagyon sokan már más csatornákon (is), például a közösségi média felületein keresik a választ a kérdéseikre. 

Ha azok közé tartozol, akinek a vállalkozása a Google-ből érkező forgalomra támaszkodik, akkor szem előtt kell tartanod, hogy komoly változások zajlanak a fogyasztói szokások ezen területén. Ennek feltérképezésére készített a HubSpot egy kutatást, melynek keretében 600 fogyasztót kérdeztek meg a keresési szokásaikról.

A változásokat elsősorban a millennium és a Z generáció generálja, mivel az említett felmérés szerint e csoportok 29%-a inkább a közösségi platformokon keres információt, mint a keresőmotorokban. De ez még nem minden! A keresőtalálati oldalakon a generatív mesterséges intelligencia is megjelenik, ami egy újabb csavart hoz a történetbe, vagyis az online keresési módokba.

Hogyan változnak a fogyasztók keresési szokásai?

31%-uk használja a social mediát a kereséshez

Habár közel minden harmadik válaszadó a közösségi keresést alkalmazza információszerzésre, a hagyományos keresőmotorok még mindig dominálnak: az emberek 88%-a használja őket.

Emellett a ChatGPT-hez hasonló AI-chatbotokat is igénybe veszik arra, hogy választ találjanak a kérdéseikre, de csak a megkérdezettek 12%-a.

Mivel a közösségi médiás keresés és (különösen) a generatív AI új trendek/technológiák, várható, hogy idővel tovább növekszik majd a népszerűségük.

15%-uk inkább a közösségi médiában keres, mint a keresőmotorokban

Míg a közösségi keresést az összes válaszadóknak csak 15% részesíti előnyben a keresőplatformokkal szemben, addig a Z és a millennium generáció 29%-a együttesen a social mediás keresést preferálja.

Ez egy komoly arány, amely feltehetően évről évre tovább nő majd. Vajon miért? Mert minél fiatalabb a generáció, annál nagyobb a közösségi keresést előnyben részesítő fogyasztók aránya. Mindez pedig a jövőre nézve igen fontos tényezőt jelenthet a márkák számára a stratégiai tervezésnél, hiszen a Z generáció egyre több tagja válik releváns vásárlóerővé azáltal, hogy munkát kapnak, feljebb lépnek a ranglétrán, és magasabb jövedelemre tesznek szert.

A keresési preferenciák mellett a generatív mesterséges intelligencia alapú keresőplatformokat is érdemes figyelemmel kísérni, mivel ezek egyre okosabbak és egyre nagyobb számban fordulnak elő. A megkérdezettek egy kis csoportja (9%) már most is szívesebben használja a kereséshez az AI-chatbotokat, mint az online keresőmotorokat vagy a közösségi oldalakat. Figyelembe véve, hogy ezek a chatbotok még csak néhány hónapja váltak elérhetővé a felhasználók számára, az ezeket alkalmazók csoportja is valószínűleg évről évre bővülni fog.

A fogyasztók szerint a keresőmotorok még mindig a legjobb platformjai az információszerzésnek

A fentieket olvasva megfordulhat a fejünkben, hogy a keresőmotoroknak lassan befellegzett, de ez korántsem igaz! A fogyasztók manapság még mindig a Google-t és társait tartják a leghatékonyabb módszernek a kereséshez (lásd feljebb).

Tehát miközben az alternatívák egyre nagyobb teret nyernek és javítják a funkcionalitást, a hagyományos keresés még mindig a legfontosabb metódusnak számít a válaszok után kutató fogyasztók és a forgalmukat növelni kívánó márkák számára.

A fogyasztók 54%-a elsősorban mobiltelefonont használ a kereséshez

A jövőbeli trendek másik fontos mutatója, hogy a keresés mobilra váltott. Számos kutatás alátámasztja, hogy a mobil keresőoptimalizálás egyre fontosabbá válik; ez egy olyan terület, amit mindig szem előtt kell tartania a vállalkozásoknak, márkáknak.

A HubSport kutatásában a válaszadók valamivel több mint fele állítja azt, hogy leggyakrabban a telefonját használja az online kereséshez. De a közösség médiás keresési preferenciákhoz hasonlóan a mobilos keresési szokások még hangsúlyosabbá válnak a fiatalabb generációk körében: a Z generáció 80%-a használja leggyakrabban a telefonját keresés közben, az millennium (62%) és az X generáció (66%) pedig nem sokkal marad le mögötte.

Az úgynevezett mobile first szemlélet rávilágít arra, hogy mennyire kritikussá válik a webes élmény mobil keresési platformokra történő optimalizálása, valamint a fiatalabb generációk preferenciáihoz való alkalmazkodás.

A cikkhez felhasznált forrás: hubspot.com

Blog

Ezt a 2 hibát ne kövesd el a Facebookon!

A Facebook hihetetlen lehetőség az üzleti oldalak számára, hiszen több ezer potenciális ügyfelet lehet találni fenn az oldalon. Ahhoz azonban, hogy sikereket érj el az oldalon, érdemes néhány dolgot figyelembe venni. Mutatunk két gyakori hibát, amit érdemes elkerülni. 1, hiba: Gyors hívás kérése Nagyon gyakran alkalmazzák a Facebook oldalak a gyors hívás kérését a felhasználóktól, […]
2018-05-08
Blog

Internetkultúra: Mit jelent számunkra?

Sokak számára már teljesen szokványos jelenség az Internet szerves beépültsége a mindennapos programrendbe: chat, e-mail, saját weboldal.  A számítógép stabil eszköze, esszenciális szereplője a legtöbb modern irodának. Tele-working? Az internetkultúra témája körül forgolódó írások között, azon érvek sem hagyhatóak figyelmen kívül, amelyek az olyan privát szituációkat is behozzák értékeléseikbe, mint azon édesanyák (és nem csak) […]
2016-10-14
Blog

A jövő digitális trendjei: AdWords újítások

Légy naprakész az online marketingben és ismerd meg a legújabb Google trendeket! Következő rendezvényünkön az AdWords felület újdonságai kerülnek a középpontba haladó szinten. A Google AdWords az egyik leghatékonyabb, legjobban célozható fizetett hirdetési rendszer, mellyel azok a felhasználók érhetőek el, akik a kínált termék vagy szolgáltatás iránt érdeklődnek. Legyen szó új vásárlók vagy látogatók szerzéséről, […]
2017-07-04
Blog

Halálhírek, pedofília, Glamour-napok és kovászos uborka – mutatjuk, mire keresett rá az ország júliusban

Újonnan induló sorozatunkban hónapról hónapra szemlézzük a Google dinamikus keresési statisztikáit, és megmutatjuk, milyen kifejezések perzselték fel az adott harminc napos periódusban a magyar internetet.
2020-08-31
Blog

Népszerűsíts Instagramon!

Gondoltad volna, hogy YouTube csatornádat az Instagramon is népszerűsítheted? Ha üzleti célokra üzemeltetsz YouTube csatornát, akkor érdemes beállítani azt a profilban. Ugyan a webhelynél csak egy URL lehetőség van, de megadhatsz egy második URL-t is az Info mezőben, amely a YouTube csatornádra irányít át. Ez azonban csak az üzleti fiókoknál működik. Mivel az Instagram a […]
2018-05-10
Blog

Keress állást a Facebook-on!

A Facebook bekapcsolta Magyarországon is a Jobs funkciót, amelyben könnyen lehet álláshirdetést feladni és munkát keresni. A Facebook Jobs oldalán munkát lehet keresni és kínálni, amelyet végre hazánkban is bekapcsoltak. Ehhez a bal oldalsáv “Felfedezés” menüpontra, majd a “Továbbiak” lehetőségre kell kattintani, és megtalálhatjuk az “Állások” menüpontot. Egyelőre még nem sok állás van a felületen, […]
2017-11-15
Blog

Az Instagram következő innovációja: az Edits videószerkesztő!

2025 márciusában érkezik az Edits - egy úttörő mobil videószerkesztő alkalmazás, amely új dimenziókat nyit meg a digitális kreativitás és a tartalomgyártás területein.
2025-02-25
Blog

3+1 érdekes statisztika: így változnak a keresési szokások a világhálón

Talán még te is emlékszel a Google egyeduralmának időszakára, amikor az ember úgy érezhette: a keresőóriás az egyetlen lehetőség a netes információszerzésre. Nos, ezeknek az időknek vége, hiszen nagyon sokan már más csatornákon (is), például a közösségi média felületein keresik a választ a kérdéseikre. 
2023-08-10
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató