Menü

Facebook: a felhasználók 2,4%-a emoji használó

by google news, május 27, 2016
  Több mint két hónappal ezelőtt vezette be a Facebook az úgynevezett “reakciókat”, vagyis a hangulatjeleket a like gomb mellett, mivel úgy gondolták, hogy a felhasználóknak szükségük van újabb ikonokra a véleménynyilvánításhoz. Egy kölni közösségi média kutatásból azonban kiderül, hogy a reakciók 76,4%-a továbbra is a tetszik gombbal történik, a felhasználók 14% megosztja a tartalmakat, 7,2% […]

 

Több mint két hónappal ezelőtt vezette be a Facebook az úgynevezett “reakciókat”, vagyis a hangulatjeleket a like gomb mellett, mivel úgy gondolták, hogy a felhasználóknak szükségük van újabb ikonokra a véleménynyilvánításhoz.

Egy kölni közösségi média kutatásból azonban kiderül, hogy a reakciók 76,4%-a továbbra is a tetszik gombbal történik, a felhasználók 14% megosztja a tartalmakat, 7,2% pedig hozzászólásokat is ír. A fennmaradó 2,4% az öt új emoji között oszlik meg - áll a kutatás eredméyneit összefoglaló tanlmányban, mely során 130.000 Facebook posztot vizsgáltak meg.

 

A képek még mindig több embernek tetszenek, de sok reakciót kapnak a videók is. Az új lehetőségek közül pedig a love emojit használják a legtöbben (51%).
A kutatásból az is kiderült, hogy a felhasználók az emojik megjelenésével sem változtattak azon a szokásukon, hogy inkább pozitív reakciókat adnak a posztokra, mint negatívakat.
Ami meglepő eredmény, hiszen a Facebook posztok nem csak szórakoztató és pozitív üzeneteket tartalmaznak, hanem ugyanúgy megjelennek politikai vagy megosztó tartalmak is. A kutatók viszont úgy találták hogy a felhasználók jórésze saját szórakoztatására használja a közösségi oldalt, így a pozitív tartalmakat részesíti előnyben.

Az eredményekből az is egyértelműen látható, hogy az egyszerű tevékenységek - mint a megosztás, like, hozzászólás - népszerűbbek a felhasználók körében. A kétlépcsős folyamatot, tehát az emojik kiválasztását nem használják gyakran.

Az eredeti, angol nyelven elérhető tanulmány itt tölthető le. 

Hírek

9 social media trend 2018-ban

Az elmúlt évben sok fontos dolog történt a közösségi médián: a Facebook volt a legnépszerűbb, a Snapchat és az Instagram meghódította a fiatalokat, az Egyesült Államok elnöke 140 karakterben közölte a politikáját, az Apple bejelentette, hogy megváltoztatja a mobil eszközökkel való interakció módját…. A social media már készen áll az idei évre, számos új technológiai […]
2018-01-10
Uncategorized @hu

B2B: marketing trendek vállalkozásoknak

A Content Marketing Institute legfrissebb jelentése betekintést nyújt a B2B marketing trendekbe. A Content Marketing Institute legújabb B2B vállalati marketing jelentése szerint a megkérdezettek 74%-a mondta azt, hogy rendelkezik tartalommarketing stratégiával, de csupán 22%-a értékelte ezt hatékonynak. A válaszadók 87%-a mondta, hogy használ valamilyen formában tartalommarketinget. A tartalommarketing hatékonyságát a következőképpen értékelték:   A felmérésből […]
2016-05-03
Uncategorized @hu

Tinder: új funkcióval bővült az alkalmazás

Új funkciót vezet be a Tinder, amely lehetővé teszi a csoportok létrehozását. Az új csoport indítását követően láthatóvá válik, melyik Facebook ismerősünk használja az alkalmazást. A Tinder 2012 elején indult, de Európában csak 2013 nyarán lett annyi felhasználója, hogy elérje a működéshez szükséges felhasználószámot. A napjainkban már többmillió felhasználóval rendelkező társkereső alkalmazás sikere az egyszerűségében […]
2016-05-03
Uncategorized @hu

AdWords Adaptív hirdetés display hálózaton: Hogyan használjuk?

Ha a kiterjesztett szöveges hirdetés forradalmi újítás a kereső hirdetések esetén, ugyanezt lehet elmondani az adaptív hirdetésről a display hálózaton. A funkció leegyszerűsíti és felgyorsítja a szöveges-képes display hirdetések létrehozását. Ezentúl nem kell feltétlenül grafikus ahhoz, hogy a különböző hirdetési felületekre különböző kreatív változatokat készítsünk, hogy a hirdetés szövege és képanyaga összhangban legyen egymással. A […]
2016-09-23
Uncategorized @hu

Facebook: egyedi felhasználói kódok és linkek

A Facebook Messenger újdonságaival a név ismerete nélkül ismerősnek jelölhetünk valakit, vagy azonnal elkezdhetünk vele chatelni. Korábban, hogyha valakit ismerősnek szerettünk volna jelölni a Facebookon, akkor a keresőalkalmazással találhattunk rá. Azonban gyakran elfelejtettük, hogy hívják pontosan az illetőt, hogyan írja a nevét, vagy nagyon sok hasonló névvel rendelkező felhasználót kaptunk a keresés eredményeként. A Messenger […]
2016-05-04
Uncategorized @hu

Facebook hirdetés: Hogyan célozzunk?

Kezdjük az elején: mi az az “and targeting”? Ahhoz, hogy erre választ kapjunk, először meg kell értetnünk a Facebook által eddig használt “or targetinget”. Ez azt jelenti, hogy ha két közönséghez szeretnénk eljuttatni üzenetünket, akkor csak az egyiket VAGY a másikat érnék el, nem pedig a kettő metszetét. Jó példa erre, ha mondjuk olyan embereket […]
2015-12-01
Uncategorized @hu

Az Instagram végez a térképekkel

Újabb változásról számolt be az Instagram: a népszerű fotómegosztó szeptemberben megválik a térképes funkciótól. A társaság múlt hét kedden erősítette meg a hírt a Mashable-nak, és rögtön meg is kezdték az eltávolítás körüli munkálatokat. A kérdésre, hogy mi vezetett a térképek ,,halálához“, a vezetőség így nyilatkozott: ,,A funkció nem volt túl népszerű a felhasználók körében, ezért úgy döntöttünk, hogy a jövőben fontosabb dolgok kapnak prioritást.“ Annyi […]
2016-09-15
Uncategorized @hu

Globalizáció és marketing: Miért fontosak a nemzetközi trendek?

Napjaink szűkülő világában a globalizációnak köszönhetően egyre több cég látja a világot egyetlen piacnak. A nemzetközi trendek alapvetően meghatározzák, milyen globális marketing stratégiát választanak egy-egy iparág kulcsszereplői, akik jellemzően nem csak a hazai vagy a nemzetközi piacra szánják termékeiket, hanem világszerte kívánnak hatást gyakorolni a fogyasztókra. A technológia gyors fejlődése az elmúlt években lehetővé tette […]
2016-01-11
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató