Menü

4 trend, amely meghatározza a Facebook marketinget jövőre

by google news, december 16, 2016
A Facebook  mára olyan, több milliárd dolláros vállalkozássá nőtte ki magát, amit marketingesként nem kerülhetünk meg. Összegyűjtöttük azt a négy fontos trendet, ami 2017-ben alakítja majd az oldalt: vannak újdonságok, míg néhány korábbi trend most válik igazán erőteljessé. Mobilbarát tartalom nélkül nem megy 2016-ban már több mint 2 milliárd ember használ okostelefont, ami jóval többször […]

A Facebook  mára olyan, több milliárd dolláros vállalkozássá nőtte ki magát, amit marketingesként nem kerülhetünk meg. Összegyűjtöttük azt a négy fontos trendet, ami 2017-ben alakítja majd az oldalt: vannak újdonságok, míg néhány korábbi trend most válik igazán erőteljessé.

Mobilbarát tartalom nélkül nem megy

2016-ban már több mint 2 milliárd ember használ okostelefont, ami jóval többször van kéznél, mint egy asztali számítógép: a Facebookot is ezekről érik el a legtöbben. Ezért a mobilbarát tartalom előállítása minden marketingstratégia központi eleme kell, hogy legyen. A Facebook az oda feltöltött tartalmakat optimalizálja, de a hirdetések sokszor visznek más, mobilról használhatatlan weboldalra, a felhasználó pedig az ilyet hamar bezárja, így ha nem figyelünk erre, a kampány kidobott pénz lesz.

Az ügyfélszolgálatot átveszik a robotok

Ha egy vevőnek kérdése van a Facebookon reklámozott termékkel kapcsolatban, nemsokára chaten írhat rá a hirdetőre, akitől gyorsan és egyszerűen kaphat választ. A válaszadók sokszor nem is emberek, hanem Chatbotok, beszélgető robotok lesznek. A Facebook az áprilisi konferenciáján jelentette be, hogy a Messengerben támogatja/bevezeti a botok használatát. Ezek a Chatbotok egyelőre csak angolul beszélnek. A működésük kimagaslóan megbízható, mivel a vásárlók kérdései általában ugyanarra a sémára épülnek, a robotok pedig hatékonyabban és gyorsabban válaszolnak, mint az ügyfélszolgálatos munkatársak. Ezzel pedig nemcsak időt, de rengeteg pénzt is spórolnak a hirdetőknek.

Az élő videó a király

A Facebook 1,7 milliárd aktív felhasználója naponta mintegy 100 millió órányi videót néz végig. A Cisco felmérése szerint 2020-ra a teljes internetes tartalomfogyasztás 80 százalékát teszi majd ki a videó: ezzel minden online marketingesnek számolnia kell. Az már most látszik, hogy a hagyományos videó hatékonyabb, mint a szöveges tartalom, különösen igaz ez az élő videókra (Live Video). A Facebook szerint az ilyen videók alá átlagosan tízszer annyit kommentelnek, mint bármilyen más tartalom alá, ráadásul oldal maga is kiemeli ezeket.

Jön a minden eddiginél pontosabb célzás

A hirdetés akkor hatékony, ha olyanokhoz jut el, akiket tényleg érdekel. A Facebook ezen dolgozik, és a jövőben még finomítja a technikát: célozhatjuk akár a síelni szerető, elektronikus zene iránt rajongó egyetemistát, vagy a hamarosan 30. házassági évfordulóját ünneplő, recepteket megosztó nyugdíjast is. Érdemes a kor, nem és tartózkodási hely alapján történő szűrésen átlépni, és a nagyobb siker érdekében minél kreatívabban behatárolni a kampányunk célcsoportját.

A 2017-es év is rengeteg lehetőséget rejteget, tarts velünk és kezd velük az új évet. Ismerd meg a legújabb üzleti és marketingtrendeket a IV. Magyar Marketing Fesztiválon, 2017. január 26-án.

 

Hírek

Google Allo: újabb részletek a mesterséges intelligencia alapú appról

A Google pár hónapja tett bejelentésében nyár végére ígérte azt a mesterséges intelligencián alapuló alkalmazást, ami szakértők szerint felülmúl majd minden eddigi chat alkalmazást. A korábbi bejelentésből annyi derült ki, hogy az alkalmazás egy telefonszámokhoz kötött platform lesz, amelyet a Google Assistant integrálása tesz majd intelligenssé. Ennyit tudtunk eddig az Alloról, az Egyesült Államokban azonban, […]
2016-08-29
Blog

Aranyér a hadseregben?! Az elmúlt két hónap legfurcsább keresőszavai

Újonnan induló sorozatunkban hónapról hónapra szemlézzük a Google dinamikus keresési statisztikáit, és megmutatjuk, milyen kifejezések perzselték fel az adott harminc napos periódusban a magyar internetet.
2020-09-18
Hírek

OKOSP@D PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - T-Systems

Szeretnéd Te alakítani egyetemed, városod arculatát? Szívesen ücsörögsz barátaiddal parkokban, padokon? Gondoltál már arra, milyen jó lenne, ha ezek a padok nemcsak szépek lennének, de a környezetüket is formálnák, akár digitális szolgáltatásokat is nyújtanának? Tervezz egy padból Okosp@dot! Mi az ötletpályázat célja? Magyarország piacvezető infokommunikációs vállalata, a T-Systems Magyarország felhasználói ötleteket vár sorozatgyártásra alkalmas Okosp@d […]
2016-10-24
Hírek

A közösségi oldalak hozzájárulnak a depresszióhoz?

  Az amerikai University of Pittsburg Scool of Medicine egyetem kutatócsoportja nemrégiben végzett kutatása alapján közösségi média használati szokások hatással vannak a felhasználók hangulatára. Minél több időt töltenek a fiatalok a felületeken, annál valószínűbb, hogy depressziósak lesznek. A kutatócsoport 1787 embert kérdezett meg az Egyesült Államokban a 19-32 éves korosztályból. A kérdőív a közösségi média […]
2016-05-05
Hírek

Facebook: tippek, amik felpörgetik az oldalad

Minden tartalommarketinggel foglalkozó személyt érdekel, hogyan lehetne növelni az elkötelezettséget a Facebook-on? Ugyanis a Facebook algoritmusa folyamatosan változik, inkább hátráltat, mint hajt előre, és új tartalmi trükköket kell kipróbálni, hogy a felhasználók találkozzanak a bejegyzésekkel. A Facebook algoritmusnak hatása van arra, hogy a tartalom megjelenik-e a felhasználóknak. Ez egy “play to play” platform, ahol a […]
2017-09-20
Hírek

Google: megváltozott képkereső

A Google képkeresőjével korábban könnyen meg lehetett keresni egy adott kép, honnan származik, most viszont megváltoztak a találati opciók, és a képet már nem jeleníti meg külön rendszer. A változás a Getty Images és a Google között kötött partnerség miatt van, amely részeként  a neves képügynökség képeit mélyebben lehet majd integrálni a Google termékei és […]
2018-02-21
Hírek

Hogyan segítik a Facebook csoportok céged növekedését?

Régóta léteznek Facebook csoportok, melyek egy adott téma köré szerveződnek. Ezek gyakran egyeznek egy márka tevékenységével, így érdemes ezekhez a csoportokhoz csatlakozni. Mutatjuk miért! Személyes ajánlás A Facebook oldalak elérése az algoritmus változását követően lecsökkent, így egy csoport létrehozása, vagy egy csoporthoz való tartozás nagyon jó módja a célközönség elérésének. A csoportokban erős a személyes […]
2017-07-07
Hírek

Instagram: érkeznek az ajánlott tartalmak

A Facebook-on már találkozhattunk azzal a jelenséggel, amikor ismeretlenek vagy nem követett/lájkolt oldalak bejegyzésit mutatja az algoritmus. Hamarosan az Instagram-on is láthatunk ilyen tartalmakat. Az Instagram algoritmusában komoly változást hozott, amikor nem időrendi sorrendben jelenítette meg a profilok bejegyzéseit. Ez a fejlesztés nem tetszett a felhasználóknak, így nem tudni, hogyan fogadják majd az “ajánlott bejegyzéseket”, […]
2018-01-05
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató