Menü

Google AdWords: három hirdetési innováció a mobil központú világban

by google news, július 28, 2016
A Google már tavasszal azzal riogatta az AdWords hálózaton hirdetőket, hogy az okos eszközökre optimalizálás, illetve a mobilra optimalizálás fókusz kiemelt szempont lesz idén a hirdetők számára. Míg a márciusi közleményben csak fejlesztési kulcsterületeket jelöltek ki, a pár napos bejelentés már konkrét hirdetési változásokat hozott a Google AdWords rendszerében. A cél pedig az új keresések […]

A Google már tavasszal azzal riogatta az AdWords hálózaton hirdetőket, hogy az okos eszközökre optimalizálás, illetve a mobilra optimalizálás fókusz kiemelt szempont lesz idén a hirdetők számára. Míg a márciusi közleményben csak fejlesztési kulcsterületeket jelöltek ki, a pár napos bejelentés már konkrét hirdetési változásokat hozott a Google AdWords rendszerében.

A cél pedig az új keresések volumenében a vezetést hamarosan teljesen átvevő mobil megjelenések, illetve az asztali számítógép közötti felhasználói élmény egységesítése.

Megérkezett a várva várt ETA!

Megújulnak a Search szöveges hirdetések, aminek keretében már most elérhető az új szöveges hirdetés formátum Expanded Text Ads, vagyis “ETA”.

ETA

Az ETA hirdetések legnagyobb újítása, hogy a címsor 2 sorossá válik, az első és a második sor egy töretlen sorba olvad össze, valamint jelentősen megnövekszik a szöveges hirdetés megengedett karakterszáma is. Ezek a változások várhatóan a CTR mutatót, vagyis az átkattintási arányt is növelni fogják.

Reszponzív hirdetések - Display Hálózaton is!

A több, mint két millió mobil applikációt és weboldalt magába tömörítő Display Hálózaton a hirdetések ezentúl az adott eszközre optimalizálva jelennek majd meg. A hirdetők dolga csupán annyi lesz, hogy beírják a  25 és 90 karakteres főcímet, egy 90 karakteres leírást, illetve hozzáadjanak a hirdetéshez egy képet és egy linket.  A Google pedig gondoskodik róla, hogy az online böngészők az eszközükhöz legjobban illő formában lássák a hirdetést.

Eszközszintű ajánlatkorrekció

Bár mobil eszközökre eddig is elérhető volt az eszközszintű ajánlatkorrekció, mostantól fokozatosan választhatunk majd a tablet, mobil eszköz illetve asztali gépek közül is. Az új funkció segítségével bármely eszközre megadható lesz az a százalékos ajánlatszorzó, amivel negatív vagy pozitív százalékot adhatunk hozzá egyes eszközökhöz, aszerint, hogy hol szeretnénk inkább megjelenni.

f099a_mobile-bid-adjustment-factor-adwords

Érdekelnek a mobil trendek és tudni szeretnéd mit tartogat a mobil a jövőben?

Gyere el mobil trendekkel foglalkozó, Google Magyarországgal közös rendezvényünkre!

Hírek

Hello Eazy! - Tájékoztató cégnév változásról

Tisztelettel tájékoztatjuk minden kedves ügyfelünket és üzleti partnereinket, hogy Társaságunk, az MTT Digital Kft. (székhelye: 1024 Budapest, Széll Kálmán tér 11.; Cg.01-09-327229; adószáma: 25503160-2-41) cégneve a következőképpen módosul: A Társaság cégneve: Eazy Digital Korlátolt Felelősségű Társaság A Társaság rövidített cégneve: Eazy Digital Kft. Szeretnénk továbbá felhívni a figyelmüket, hogy Társaságunk egyéb adatai (székhely, cégjegyzékszám, adószám) […]
2020-04-30
Hírek

Facebook: négy új eszköz a csoportoknak

A közösségépítés támogatásához négy olyan új funkció is elérhető lesz a csoportok adminisztrátorai számára, amellyel könnyebb lehet a munkájuk. A csoport kezelői mostantól egy helyen láthatják és kezelhetik a tagok jelentkezését, a statisztikákat és egyéb lehetőségeket. Ezek eddig külön-külön voltak elérhetőek, így mindenképpen jó hír az adminisztrátorok számára az újítás. A csoport tetején rögzített bejegyzések […]
2018-02-10
Hírek

YouTube Rewind 2015: Az év összefoglalása egy videóban

Idén is elkészítette a YouTube az év legjobb videóit, videoklippjeit és zenéit feldolgozó videóját: a YouTube Rewind 2015: Now Watch Me-t.
2015-12-10
Hírek

Facebook: átállnak a neurális gépi fordításra

A Facebook befejezte a neurális gépfordításra való átállást. Az idegi megközelítések többet ígérnek, mint a kifejezéseken alapuló megközelítések, de a lényeg az, hogy pontosabb fordításokat eredményeznek. A hagyományos fordítás explicit folyamat, a kulcsfontosságú kérdésekre támaszkodva a mondatalapú rendszerek lefordítják a mondatokat, majd meghatározzák a végleges fordítást. Ezzel szemben az neurális modellek magasabb absztrakciós szintet értenek. […]
2017-08-21
Hírek

Snapchat: a hirdetők animálhatják a szűrőiket

A Snapchat most lehetővé teszi, hogy a hirdetők animálják a szponzorált szűrőket, amelyeket a felhasználók alkalmazhatnak az app használatakor. A Dunkin ‘Donuts az első olyan márka, amely az animált szűrőt futtatja a kampányában, amely múlt héten indult. A kezdeti tesztelési szakasz során a hirdetők csak akkor kaphatnak szponzorált animált szűrőket a Snapchat értékesítési csapatán keresztül, […]
2017-12-22
Hírek

7 legjobb Super Bowl reklámvideó

Minden évben nagy a verseny a Super Bowl ideje alatt menő értékes reklámpercekért a nagy márkák között. Idén is csak pár reklám kerülhetett be a legjobbak közé, amelyek nem meglepő módon erős társadalmi üzeneteket is hordoztak, nem egyszer magának Donald Trumpnak címezve. A főleg férfiakból álló közönségnek egy meghatározott márka-szegmens hirdet inkább, azonban nemtől és […]
2017-02-06
Hírek

AI, OP, TikTok, Short-Form - avagy minden, ami a növekedéshez kell! Itt a 2024-es szolgáltatási listánk!

Az idei év az EAZY életében kétségtelenül a változások éve volt: betöltöttük a tízet, egy néhány hónapos hányattatott időszak után végre új irodába költöztünk, szolgáltatási palettánkat pedig bővítettük az offline kampánymenedzsmenttel, professzionális videós tartalomgyártással és egy csipetnyi mesterséges intelligenciával.
2023-12-12
Hírek

Facebook: új lépés a digitális akadálymentesítésben

  A Facebook bejelentette, hogy az új szolgáltatásukkal a látássérültek számára értelmezhetővé válnak az oldalra feltöltött képek. Az internetet egyre inkább a vizuális tartalmak uralják, becslések szerint napi 1,8 milliárd képet töltenek fel a közösségi média felületekre, többek közt a Twitterre, Instagramra és a Facebookra. A látássérült embereknek azonban a szoftverek nem képesek leírni, mi […]
2016-05-09
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató