Menü

Ne törj össze – kommunikálj!

by Anna Bognar, március 30, 2020
A jelenlegi helyzet hatására rengeteg nem várt változás érte és érheti még a jövőben vállalkozásunkat. Ahhoz, hogy ezt az időszakot a lehető legkevesebb veszteséggel vészeljük át, szeretnénk számotokra hasznos tippekkel, javaslatokkal szolgálni.
Blogpost főkép - válságos időkben is kommunikálj! - Eazy Digital

A jelenlegi helyzet hatására rengeteg nem várt változás érte és érheti még a jövőben vállalkozásunkat. Ahhoz, hogy ezt az időszakot a lehető legkevesebb veszteséggel vészeljük át, szeretnénk számotokra hasznos tippekkel, javaslatokkal szolgálni: 

1. Fókuszálj!

Először is, fontos, hogy átformáljuk a gondolkodásmódunkat és új tervekkel álljunk elő a jövőre vonatkozóan! Ha ügyesek vagyunk, egy-két területen még előnyt is kovácsolhatunk magunknak. 

Ehhez a következő tanáccsal szolgálnánk:

- Legyen egy becslésed !

Mit jelent ez pontosan?

Sajnos a mi zsebünkben sem lapul a bölcsek köve, de vannak tippjeink, feltevéseink arra vonatkozóan, hogy meddig fog még ez az időszak tartani.

Egyszerűbben megfogalmazva MUSZÁJ, hogy meghatározzunk egy intervallumot, amin belül tervezhetünk. Olyan ez, mint egy kampány: van eleje és vége. Ha rossz a becslésünk, újratervezünk. Ez persze nem hangzik túl professzionálisnak, de mint azt fentebb írtuk, senki sem tud biztosat. Tervezni viszont kell és ahhoz pedig szükséges, hogy vélhető határidőket szabjunk.

2. Légy aktuális!

Vannak ügyfeleink, akik a COVID-19 kifejezést nem szeretnék sehol se megjeleníteni, és vannak, akik minden bejegyzésükben erre hivatkoznak.

Egyikkel sincs gond addig, ameddig a jelenlegi helyzethez idomulunk. 

Ehhez jöjjön két példa:

- Megelőzni a kérdést!

Menjünk elébe annak, ami most a vásárlóinkat legjobban érdekli!

Erre a legegyszerűbb példa, ha mindenhol megválaszoljuk, hogy egyáltalán nyitva tartunk-e még, vagy sem.

Kicsit összetettebb már, ha például arról írunk hírlevelet, hogy milyen módon védekezünk csomagolás és házhozszállítás közben.

- Nyújts segítséget vásárlóidnak!

Webshopok esetében tegyünk össze csomagokat, amelyek most a leginkább hasznosak lehetnek. Feküdjünk rá azokra a termékekre, amelyek megoldást nyújthatnak a helyzet szülte problémákra – legyen szó például az állandó otthonlét teremtette gondokról, vagy arról, hogy mi a legfontosabb hiánycikk most a háztartásokban.

3. Zárva vagy? Vegyél fel előrendelést/előregisztrációt!

Azoknak az ügyfeleinknek, akiknél ez kivitelezhető, javasoljuk, hogy előrendeléseket értékesítsenek!

Hiszen, ha minden visszaáll a „régibe”, várható, hogy hirtelen mindenki el akarja intézni a dolgait a magánrendelőkben, a fodrásznál, az optikusnál stb.

Ha vállalkozásunk engedi, és eddig még nem fektettünk ebbe pénzt/időt, akkor itt az alkalom rá, hogy időpontfoglaláshoz landing oldalt, vagy termékek értékesítéséhez webshopot hozzunk létre!

4. Ne engedd el az érdeklődők kezét!

Kevesebb a vásárlás, de nagyobb az online figyelem!

Ezt most könnyedén ki lehet használni, hogy a későbbiekben behozzuk a lemaradást. Erre nagyszerű felület most a social media, ahol kiemelt figyelmet kap minden hosszabb hangvételű, edukációs tartalom.

Ez az időszak nem a megpihenés, hanem az elköteleződési pontok kiépítésének ideje!

5. Remarketing mindenek felett!

Végül, de nem utolsó sorban: ahhoz, hogy a lead-eket alaposan meggyőzzük szolgáltatásunk/termékünk előnyeiről, hatványozottan fontos, hogy a médiazajban helyet kapjon a márkánk.

Minél több csatornán maradunk aktívak, annál több helyről tudjuk hatékonyan összegyűjteni az érdeklődőket, és lebombázni őket egy jól megtervezett remarketing kampánnyal.

Sokan lecsökkentik most a hirdetési büdzsét – ennek hozománya, hogy az átkattintások kedvezőbb feltételek mellett érhetőek el, így semmiképp sem érdemes teljesen leállni! Sőt, ha tehetjük, most könnyedén az élre kerülhetünk konkurenciánkkal szemben. 

NE FELEDJÉTEK:

Bármilyen kérdéssel, kéréssel kapcsolatban bátran keressetek minket - segítünk, akár social media tartalomgyártással, hirdetésekkel, vagy teljesen új online felületek létrehozásával kapcsolatban szeretnétek felvenni a kapcsolatot!

SŐT, a jó hírt a végére hagytuk: hamarosan ingyenes webinárium sorozatot fogunk indítani a számotokra, amelyről még a napokban bővebb tájékoztatót küldünk!

Vigyázzatok magatokra! 

Blog

Felkészülni, vigyázz, Google Analytics 4 átállás!

Vészesen közeledik a webanalitikai feladatok egyik legnagyobbika, a Google Analytics 4-re való átállás határideje. Az átállás az analitikai termékek fejlesztése mellett az egész rendszer cseréjét is jelenti, a megismert fogalmak helyett pedig újak kerülnek előtérbe.
2023-04-13
Blog

Milyen elemekből állhat egy hatékony futárlogisztikai portfólió?

Ahány vásárló, annyi vásárlói preferencia – kereskedőként tisztában kell lenned azzal, hogy a vevőid milyen szolgáltatásokat részesítenek előnyben. Cikkünkből megtudhatod, hogy milyen elemeket tartamazhat egy hatékony futárlogisztikai portfólió, amely a lehető legtöbb preferenciára magas színvonalú megoldást kínál.
2023-06-22
Blog

Hirdetések kiterjesztett szövegekkel: Hogyan használjuk?

ÚJDONSÁGOK AZ ADWORDSBEN 1. - Hirdetések kiterjesztett szövegekkel Fontos változás vált elérhetővé augusztus végétől az Adwords keresőhirdetés platformján, amely a hirdetések karakterszám limit növelésében érhetők tetten. Csak néhány karakterről van szó, de jelentősége mégis nagy, hiszen több helyen könnyebb relevánsabb és kreatívabb szövegeket írni hirdetésünkhöz. Nézzük a részleteket! Végső URL Megadhatjuk oldalunk URL-jét, ahová a […]
2016-09-20
Blog

Van időd – fektess energiát közösségi oldalaidba! - I.

A Facebook-nak megvan továbbra is a maga szerepe a közösségi média világában. Sőt, továbbra is ez a legtöbb embert megmozgató felület. Minden bizonnyal, vállalkozásunk már rendelkezik Facebook page-el, így ennek a létrehozásáról nem ejtenénk most szót.
2020-04-19
Blog

Halálhírek, pedofília, Glamour-napok és kovászos uborka – mutatjuk, mire keresett rá az ország júliusban

Újonnan induló sorozatunkban hónapról hónapra szemlézzük a Google dinamikus keresési statisztikáit, és megmutatjuk, milyen kifejezések perzselték fel az adott harminc napos periódusban a magyar internetet.
2020-08-31
Blog

Női szerepek a marketingben: YouTube kampányokkal a női esélyegyenlőségért

Miért fontosak a női szerepek a marketingben? Hogyan jelenik meg a társadalmi nemek kérdése és a feminizmus a reklámokban? Ezekre a kérdésekre keresünk választ nemzetközi videomarketing kampányokon keresztül. A gender, illetve a gender sztereotípiák kérdése a feminizmussal együtt egyre nagyobb hangsúlyt kap társadalmunkban, így a marketingben is. Függetlenül attól, hogy ez pozitív vagy negatív, a gender fontos […]
2016-01-20
Blog

Merre tart a virtuális valóság?

  A virtuális valóság technológiája eddig elképzelhetetlennek hitt módokon forradalmasíthatja a jövő kommunikációját. A virtuális valóság képes lesz rá, hogy más szemén keresztül tárja elénk a világot, ez a szintű innováció félelmetes, de mégis lenyűgöző. A jövő itt van, és a jövő dicsőséges- bár nem valóságos. Hangzott el mindez nemrég egy Mark Zuckerberggel készült interjúban, […]
2016-10-17
Blog

Instázz, mint egy profi - növeld engagemented vizuális tartalmaiddal

Webáruházad fontos marketingeszköze lehet az Instragram, ami a vásárlások generálása mellett a hosszú távú stratégiádat is támogathatja. Ehhez viszont jól működő, könnyen átlátható posztok szükségesek, amelyek utána számos konverzióval hálálják meg a beléjük fektetett idődet.  Ahhoz, hogy jól fel tudd építeni posztjaidat, fontos ismerned az Instagram által támogatott formátumokat, a tartalmi, szövegírási és vizuális trükköket. Íme 5 bevált tipp!
2022-10-26
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató