Menü

5 jellemző ok, ha túl magas a visszafordulási arány a weboldaladon

by Szlaukó Barbara, július 25, 2023
Ha a látogatóid nagy része a megérkezés után röviddel távozik is az oldaladról anélkül, hogy bármilyen műveletet elvégezne, akkor érdemes mihamarabb utánajárni a problémának, majd korrigálni a hibát.

A visszafordulási ráta (angolul: Bounce Rate) a weboldal azon látogatóinak százalékos arányát mutatja meg, akik csak egyetlen oldalt tekintenek meg, és/vagy a megérkezésük után nagyon hamar el is hagyják a site-ot bármiféle interakció nélkül. 

A probléma hátterében számos ok állhat, a ConvKit segítségével ezúttal 5 jellemző magyarázatot vizsgálunk meg közelebbről. Emellett természetesen hatékony tippeket is adunk, hogy visszanyerd látogatóid bizalmát.

1. Lassú oldalbetöltés

Ez talán a leggyakoribb ok, amiért a látogatók gyorsan kilépnek az adott weboldalról. Manapság már a legtöbb embernek nincs se türelme, se ideje várni – hiszen a világhálón a megfelelő sebességű oldalbetöltés az egyik legalapvetőbb elvárás. 

Ha az oldalad lassan töltődik be, akkor nagy valószínűséggel a userek jelentős része pillanatok alatt kilép, és talán soha többé vissza sem tér (ráadásul SEO szempontból is hátrányba kerülsz).

Teszteld weboldalad sebességét, ezt ma már több felületen is megteheted (például Google PageSpeed Insight, Pingdom, GTmetrix). Ha nem tölt be az oldalad 2-3 másodperc alatt, akkor feltétlenül orvosolnod kell a problémát. Használj olyan eszközöket, amelyek segítségével optimalizálhatod a weboldaladat, például alkalmazz képoptimalizáló szoftvert, minimalizáld a CSS és JavaScript kódokat, távolítsd el a nem használt plug-ineket és bővítményeket.

2. A weboldal nem mobilbarát

A GWI adatai szerint a világ internetezőinek 77 százaléka havonta vásárol valamit online, és több fogyasztó teszi ezt meg mobiltelefonon és tableten keresztül, mint asztali számítógépen vagy laptopon. Vagy itt a Statista vizsgálata: 2022 negyedik negyedévében  mobileszközökkel történő weboldal-forgalom százalékos aránya világszerte 59,15% volt.

Ha tehát egy oldal nem mobilbarát, az jelentősen rontja a felhasználói élményt, csökkenti a látogatottságot, valamint a userek által végrehajtott konverziók számát. És talán mondanunk sem kell: a Google is előnyben részesíti a mobilra optimalizált site-okat.

Melyek a mobilra optimalizált webhely jellemzői? Többek között a reszponzív dizájn, a könnyű mobileszközös kezelhetőség és persze a megfelelő sebesség (legyen legalább annyira gyors, mint asztali gépen).

3. Nem megfelelő a CTA elhelyezése, dizájnja, üzenete

Vagyis nem egyértelmű, hova szeretnéd irányítani a látogatót, hogy végrehajtsa a kívánt tevékenységet. Legyen szó bármilyen konverziós pontról (vásárlás, feliratkozás, letöltés, regisztráció stb.), ha nem egyértelmű a navigáció, akkor a user nem fogja tudni, hogy mit kellene tennie, melyik lépés következik az oldal használata során. Ettől elbizonytalanodik, a konverzió pedig elmarad.

Milyen a jó konverziós pont? Világos és egyértelmű üzenet, értékes ajánlatot tartalmaz, könnyen elérhető, jól pozícionált, rendszeresen tesztelt és szükség szerint optimalizált.

4. A dizájn túl egyszerű vagy túl „sok”

A weboldal külleme szempontjából az a feladat, hogy megtaláld az arany középutat. Mondani persze könnyű… Felsorolunk azért néhány tényezőt, amelyeket szem előtt tartva sikerülhet megvalósítani a célt.

Felhasználóközpontú: Szabd a dizájnt a látogatók igényeire, az ő szempontjaikat helyezd előtérbe. A jó dizájn segíti a usereket abban, hogy könnyen megtalálják azokat információkat, amelyekre szükségük van, ezáltal növeli az oldal hitelességét és persze a konverziós arányt is.

Egyszerű: vagyis áttekinthető, tiszta, egyértelműen vezeti a látogatót. 

Vonzó: ami vonzó, az felkelti az érdeklődést. Természetesen a “vonzó” kifejezés alatt ez esetben azt kell érteni, amit a célközönséged annak talál. Ha ezt felmérted, akkor már lesz egy alapvető elképzelésed arról, hogy milyen irányba induljatok el a grafikai tervezés során.

Reszponzivitás: lásd cikkünk 2. pontját. A jó dizájn reszponzív, vagyis automatikusan alkalmazkodik a különböző képernyőméretekhez és eszközökhöz.

Egységesség: az egyes dizájnelemeknek konzisztensnek kell lenniük, legyen szó akár a betűtípusokról, a színekről, az elrendezésről, stb..

5. A tartalom nem releváns a látogatóid számára

A weboldalad tartalmának nagy része feltehetően bizonyos kulcsszavak körül forog, amivel alapjában véve nincs gond, sőt, segíthet az organikus forgalom fellendítésében. De: sok website arra törekszik, hogy bizonyos kulcsszavakra rangsoroljon a keresőmotorokban, ezt azonban oly módon teszik, hogy teletömik kulcsszavakkal a tartalmat anélkül, hogy azok valóban kapcsolódnának a témához. Angolul ez a keyword spamming.

Ezt a módszert viszont a Google finoman szólva sem nézi jó szemmel, SEO szempontból tehát zsákutca. A látogatókat pedig kifejezetten bosszantja az érthetetlen, rossz minőségű tartalom, vagyis jelentősen ront a felhasználói élményen.

Gyárts releváns és értékes tartalmat, használd okosan (!) a kulcsszavakat és -kifejezéseket. Ne próbáld meg manipulálni a Google-t a keyword spamminggel, mert teljesen felesleges; pont az ellenkező hatást fogod vele elérni, mint amire számítasz.

A cikk forrása: ConvKit

Blog

Európa 6 legnagyobb e-kereskedelmi piaca generálta az online költés 72%-át a tavalyi évben

2022-ben a kontinens teljes e-kereskedelmi költésének közel háromnegyede a top 6 európai e-commerce piacon zajlott – derült ki egy felmérésből.
2023-08-03
Blog

Google BigQuery összekötés Google Analytics 4-ben

Előző cikkünkben a Google Analytics 4-re való mielőbbi átállásáról és főbb funkcióiról írtunk, ezúttal pedig egy másik fontos funkciót, a Google BigQueryt és összeköttetési lehetőségeit mutatjuk be. 
2023-04-26
Blog

3 ok az influencer marketing mellett

Az influencer marketing iránti érdeklődés még mindig magas. Ennek ellenére sokan még mindig nem szeretnének csatlakozni a trendhez, és nem használják ki az ebben rejlő lehetőségeket. Mutatjuk a három fő okot, hogy az influencerek miért teremtenek értéket a márkád számára! 1,  A befektetés megtérülése Az influencer marketing egyik legkedvezőbb előnye a megtérülési ráta. A márkák […]
2017-10-26
Blog

Új vezető platform a social médiában?

A TikTok felhasználóinak száma folyamatosan emelkedik, azonban még mindig kérdés, vajon képes lesz-e releváns platformmá kinőni magát. A social médiában időről-időre előtűnik egy újabb alkalmazás, ami elgondolkodtatja a cégeket, hogy vajon ez lesz-e a következő nagy dobás. Az áttörő siker mégis sok esetben elmaradt. Gondoljunk csak a Peach vagy az Ello nevű applikációkra, végül egyik […]
2019-03-06
Blog

A marketing jövője – a jövő marketingje?

Ha előre tudnánk, milyen eszközökkel érjük el a legjobb eredményeket, akkor nem kellene azon agyalni, milyen eszközbe fektessük az időnket és az energiánkat. Csak egy időgépre lenne szükségünk, és minden problémánk megoldódna. De annak ellenére, hogy 2016-ot írunk, és a jövő, amibe Marty McFly megérkezett, már a múlté, az időutazás feltalálása még várat magára. Ez […]
2016-01-03
Blog

Van időd – fektess energiát közösségi oldalaidba! - I.

A Facebook-nak megvan továbbra is a maga szerepe a közösségi média világában. Sőt, továbbra is ez a legtöbb embert megmozgató felület. Minden bizonnyal, vállalkozásunk már rendelkezik Facebook page-el, így ennek a létrehozásáról nem ejtenénk most szót.
2020-04-19
Blog

Népszerűsítsd a videókat Facebookon!

A YouTube szerint naponta több mint 500 évnyi videótartalmat nézünk meg a Facebookon keresztül. A videók megtekintését végző emberek 40 százaléka videóhivatkozásokat oszt meg online a barátaikkal. Tehát könnyű népszerűsíteni a YouTube csatornát a Facebookon keresztül is, csak tüntess fel az oldaladon egy olyan linket, amely erre a csatornára vezet. Alternatívaként be lehet ágyazni a […]
2018-05-31
Blog

Színpszichológia az online marketingben

A vizuális marketingben nagy szerepe van a színeknek. De hogyan válasszuk ki a jó színt a tartalmunkhoz? Miért fontos ez az olvasónak és a megosztónak is? Az emberek több mint 90%-a a vizuális ingerek alapján hoz döntést, így nem meglepő, mekkora szerepe van a színeknek a közösségi média marketingben. A jó vizuális inger bevonja a […]
2016-02-05
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató