A virtuális valóság technológiája eddig elképzelhetetlennek hitt módokon forradalmasíthatja a jövő kommunikációját. A virtuális valóság képes lesz rá, hogy más szemén keresztül tárja elénk a világot, ez a szintű innováció félelmetes, de mégis lenyűgöző.
A jövő itt van, és a jövő dicsőséges- bár nem valóságos. Hangzott el mindez nemrég egy Mark Zuckerberggel készült interjúban, melyben a fiatal milliárdos felvázolta a Facebooknak a virtuális valósággal kapcsolatos ambiciózus elképzeléseit. Elég csak belegondolni, mennyi lehetőség rejlik ezekben a VR headsetekben: minden médiafogyasztás megváltozna a filmnézéstől kezdve a teniszközvetítéseken keresztül a közösségi oldalakon történő képmegosztásig.
A technika kezdi kiforrni magát. 2016-ban már több VR headset is a boltok polcaira került. Az Oculus Rift-nek, illetve a HTC Vive-nak már sikerült elérnie azt a szintet, hogy a készülékek viselése mondhatni egyáltalán nem okoz rosszul létet (tengeri betegségre emlékeztető tüneteket). Ezeken felül a Sony is a közeljövőben készül piacra dobni legújabb termékét, amelyet egyelőre még videojátékokhoz, azaz a Playstation 4-hez találtak ki, és ez nem meglepő módon a PS VR nevet fogja viselni. A Sony termékének a többivel szemben nagy előnye lesz az ára, hiszen míg az Oculus illetve a HTC termékei 700-800 dolláros áron mozognak, addig a japánok készüléke „mindössze” 400 dollárt fog kóstálni. Igaz, előbbiek PC-hez köthetőek, utóbbi viszont csak a Playstation-t tudja használni.
Számomra a legérdekesebb kérdés az, hogy mikor fogja az egyelőre durván videojáték központú virtuális valóság technológia végleg áthelyezni fő fókuszpontját a közösségi médiára, televízióba, mobilpiacra, tv piacra stb. Tény, hogy az én képzelőerőm is a játékokban találja meg a legtöbb lehetőséget, de a VR-hoz párosított utópisztikus jövőkép az élet minden területének szerves részévé tenné a virtuális valóságot.
Ezek a gondolatok egyszerre hoznak izgalomba és borzasztnak el. Egy VR headsettel a fején szocializálódott társadalom miféle kapcsolatokat építhet ki a tényleges valósággal? Lehetséges, hogy a mértéktelen Orwell, Bradburry, Huxly, illetve Philipp K. Dick fogyasztásom transzformál kérlelhetetlenül minden utópiából disztópiát, de az emberiség történelméből kiindulva, úgy gondolom, mindig van ok szkeptikusnak lenni.
Vizuális kommunikáció mindenek felett?
Persze ez az én személyes perspektívám, a Facebook atyaúristene szerint a szövegbázisú kommunikáció szegényebb, mint videó/3D élményt kínáló csatornák és a VR csak közelebb és közelebb hoz minket egymáshoz. Viszont mindenképpen fontos megvizsgálnunk, hogy mit értünk ez alatt, hogy a szöveg szegényebb.
Az egyik olvasat szerint ez a jelző az információ sűrűségére utal. ebben az értelemben a videó/kép egy csomagban talán több információt tud átadni egységnyi térre és időre lebontva. Ebben az olvasatban van igazság, de az információ minőségéről, úgy gondolom, nem szabadna megfeledkezni, és ilyen szempontból a szöveget még mindig kb. lehetetlen felülmúlni. Szépirodalmat pedig egyáltalán nem lehet képeken fogyasztani, kizárólag a leírt szavakon keresztül.
Összességében nem lehet pontosan tudni, merre halad tovább a VR technológia, csak spekulálni tudunk, a tények perpillanat kizárólag a videojátékos innovációk felé mutatnak, de semmi sem garantálja azt, hogy ez holnap nem fog megváltozni. A világ folyamatosan változik, és minden csak nézőpont kérdése, lehet, hogy a gaming szféra csupán ugródeszka, vagy állatorvosi ló, az olyan nagy médiaguruk és atyaúristenek sakktábláján, mint Mark Zuckerberg, vagy Bill Gates.