Menü

5 jellemző ok, ha túl magas a visszafordulási arány a weboldaladon

by Szlaukó Barbara, július 25, 2023
Ha a látogatóid nagy része a megérkezés után röviddel távozik is az oldaladról anélkül, hogy bármilyen műveletet elvégezne, akkor érdemes mihamarabb utánajárni a problémának, majd korrigálni a hibát.

A visszafordulási ráta (angolul: Bounce Rate) a weboldal azon látogatóinak százalékos arányát mutatja meg, akik csak egyetlen oldalt tekintenek meg, és/vagy a megérkezésük után nagyon hamar el is hagyják a site-ot bármiféle interakció nélkül. 

A probléma hátterében számos ok állhat, a ConvKit segítségével ezúttal 5 jellemző magyarázatot vizsgálunk meg közelebbről. Emellett természetesen hatékony tippeket is adunk, hogy visszanyerd látogatóid bizalmát.

1. Lassú oldalbetöltés

Ez talán a leggyakoribb ok, amiért a látogatók gyorsan kilépnek az adott weboldalról. Manapság már a legtöbb embernek nincs se türelme, se ideje várni – hiszen a világhálón a megfelelő sebességű oldalbetöltés az egyik legalapvetőbb elvárás. 

Ha az oldalad lassan töltődik be, akkor nagy valószínűséggel a userek jelentős része pillanatok alatt kilép, és talán soha többé vissza sem tér (ráadásul SEO szempontból is hátrányba kerülsz).

Teszteld weboldalad sebességét, ezt ma már több felületen is megteheted (például Google PageSpeed Insight, Pingdom, GTmetrix). Ha nem tölt be az oldalad 2-3 másodperc alatt, akkor feltétlenül orvosolnod kell a problémát. Használj olyan eszközöket, amelyek segítségével optimalizálhatod a weboldaladat, például alkalmazz képoptimalizáló szoftvert, minimalizáld a CSS és JavaScript kódokat, távolítsd el a nem használt plug-ineket és bővítményeket.

2. A weboldal nem mobilbarát

A GWI adatai szerint a világ internetezőinek 77 százaléka havonta vásárol valamit online, és több fogyasztó teszi ezt meg mobiltelefonon és tableten keresztül, mint asztali számítógépen vagy laptopon. Vagy itt a Statista vizsgálata: 2022 negyedik negyedévében  mobileszközökkel történő weboldal-forgalom százalékos aránya világszerte 59,15% volt.

Ha tehát egy oldal nem mobilbarát, az jelentősen rontja a felhasználói élményt, csökkenti a látogatottságot, valamint a userek által végrehajtott konverziók számát. És talán mondanunk sem kell: a Google is előnyben részesíti a mobilra optimalizált site-okat.

Melyek a mobilra optimalizált webhely jellemzői? Többek között a reszponzív dizájn, a könnyű mobileszközös kezelhetőség és persze a megfelelő sebesség (legyen legalább annyira gyors, mint asztali gépen).

3. Nem megfelelő a CTA elhelyezése, dizájnja, üzenete

Vagyis nem egyértelmű, hova szeretnéd irányítani a látogatót, hogy végrehajtsa a kívánt tevékenységet. Legyen szó bármilyen konverziós pontról (vásárlás, feliratkozás, letöltés, regisztráció stb.), ha nem egyértelmű a navigáció, akkor a user nem fogja tudni, hogy mit kellene tennie, melyik lépés következik az oldal használata során. Ettől elbizonytalanodik, a konverzió pedig elmarad.

Milyen a jó konverziós pont? Világos és egyértelmű üzenet, értékes ajánlatot tartalmaz, könnyen elérhető, jól pozícionált, rendszeresen tesztelt és szükség szerint optimalizált.

4. A dizájn túl egyszerű vagy túl „sok”

A weboldal külleme szempontjából az a feladat, hogy megtaláld az arany középutat. Mondani persze könnyű… Felsorolunk azért néhány tényezőt, amelyeket szem előtt tartva sikerülhet megvalósítani a célt.

Felhasználóközpontú: Szabd a dizájnt a látogatók igényeire, az ő szempontjaikat helyezd előtérbe. A jó dizájn segíti a usereket abban, hogy könnyen megtalálják azokat információkat, amelyekre szükségük van, ezáltal növeli az oldal hitelességét és persze a konverziós arányt is.

Egyszerű: vagyis áttekinthető, tiszta, egyértelműen vezeti a látogatót. 

Vonzó: ami vonzó, az felkelti az érdeklődést. Természetesen a “vonzó” kifejezés alatt ez esetben azt kell érteni, amit a célközönséged annak talál. Ha ezt felmérted, akkor már lesz egy alapvető elképzelésed arról, hogy milyen irányba induljatok el a grafikai tervezés során.

Reszponzivitás: lásd cikkünk 2. pontját. A jó dizájn reszponzív, vagyis automatikusan alkalmazkodik a különböző képernyőméretekhez és eszközökhöz.

Egységesség: az egyes dizájnelemeknek konzisztensnek kell lenniük, legyen szó akár a betűtípusokról, a színekről, az elrendezésről, stb..

5. A tartalom nem releváns a látogatóid számára

A weboldalad tartalmának nagy része feltehetően bizonyos kulcsszavak körül forog, amivel alapjában véve nincs gond, sőt, segíthet az organikus forgalom fellendítésében. De: sok website arra törekszik, hogy bizonyos kulcsszavakra rangsoroljon a keresőmotorokban, ezt azonban oly módon teszik, hogy teletömik kulcsszavakkal a tartalmat anélkül, hogy azok valóban kapcsolódnának a témához. Angolul ez a keyword spamming.

Ezt a módszert viszont a Google finoman szólva sem nézi jó szemmel, SEO szempontból tehát zsákutca. A látogatókat pedig kifejezetten bosszantja az érthetetlen, rossz minőségű tartalom, vagyis jelentősen ront a felhasználói élményen.

Gyárts releváns és értékes tartalmat, használd okosan (!) a kulcsszavakat és -kifejezéseket. Ne próbáld meg manipulálni a Google-t a keyword spamminggel, mert teljesen felesleges; pont az ellenkező hatást fogod vele elérni, mint amire számítasz.

A cikk forrása: ConvKit

Blog

BeReal: egy közösségi platform, ami szembeszáll a valóság torzításával

Az elmúlt években számos közösségimédia-felület terjedt el széles körben vagy tűnt el a feledés homályába. Most éppen egy francia szolgáltatás tör egyre feljebb és feljebb, ami hiába működik már jó ideje, csak az elmúlt hónapokban ugrott a letöltési toplisták élére. A BeReal a radikálisan újszerű nézőpontjának köszönheti népszerűségét. De vajon márkaként megéri egyből jelen lenned ezen az új felületen?
2022-10-12
Blog

Pinterest: érkeznek az új hirdetési lehetőségek

Milyen hirdetési lehetőségek nyílnak meg előttünk, ha betévedünk a Pinterest színes világába? Milyen új funkciókra számíthatunk hirdetőként? Cikkünkben összefoglaljuk, milyen hirdetésvezérlőt vezet be az USA-ban a Pinterest a kis- és középvállalkozók számára. A tavaly bevezetett promótált pinek után a Pinterest néhány napja bejelentette, hogy Ads Manager (hirdetéskezelő) funkciója immár elérhetővé vált minden kis- és középvállalkozó […]
2016-04-12
Blog

Lájkok fogságában

Az alternatív valóság kifejezés hallatán azonnal a tudományos fikciók jutnak eszünkbe. Létezik egy nagyon hasonló dolog, ami valós, benne élünk, minden nap találkozunk vele. Ez a social media. A közösségi média minden korosztály számára lehetőséget ad, hogy elkerüljék a valóságot és megteremtsék a maguk tökéletes világát. Ezt a tökéletes világot aztán emberek százai, ezrei vagy […]
2017-08-15
Blog

Közösségi média marketing nonprofit szervezeteknek

Az olyan alkalom, mint az adó 1% időszaka lehetőséget ad a nonprofit szervezeteknek marketing kampányok indítására. Ilyenkor az emberek tipikusan adakozóbbak, és nagyobb eséllyel csatlakoznak a non-profit szervezetek ügyéhez, csak el kell érniük őket a kampányaikon keresztül. A közösségi oldalakban rejlő lehetőségeknek köszönhetően ma már a non-profitoknak is szinte határtalan lehetőségeik vannak. A non-profit szervezetek […]
2016-04-13
Blog

10 legfontosabb tavaszi közösségi média kampány

A március idén kiemelt időszak volt a közösségi média világában: nem csak a nemzetközi nőnaphoz és a húsvéthoz kapcsolódó kampányok, de nagy változást hozó közösségi média hírek is megjelentek. Nézzük végig a legfontosabb kampányokat és híreket, mert a tavasznak még korántsincs vége, sok változást hozhat még a közösségi média világába. Microsoft: #MakeWhatsNext A nemzetközi nőnap alkalmából a […]
2016-04-11
Blog

A jövő digitális trendjei: AdWords újítások

Légy naprakész az online marketingben és ismerd meg a legújabb Google trendeket! Következő rendezvényünkön az AdWords felület újdonságai kerülnek a középpontba haladó szinten. A Google AdWords az egyik leghatékonyabb, legjobban célozható fizetett hirdetési rendszer, mellyel azok a felhasználók érhetőek el, akik a kínált termék vagy szolgáltatás iránt érdeklődnek. Legyen szó új vásárlók vagy látogatók szerzéséről, […]
2017-07-04
Blog

Hogyan tervezzünk látványos honlapot költséghatékonyan?

A felhasználók számára az első tíz másodperc döntő jelentőségű, amikor egy weboldalra látogatnak.  Ez alatt az idő alatt dől el, mennyi időt töltenek az oldalon, illetve az is, hogy egyáltalán visszalátogatnak-e máskor is.   Használjuk a sablonokat Sok sablon ingyenesen elérhető, ráadásul testre is szabhatjuk őket: színsémák, elrendezések, felépítések szerint. Mielőtt megszerkesztenénk a saját sablonunkat, […]
2016-04-04
Blog

Hét hiba, amit az ünnepi hírlevelekben érdemes elkerülni

Az ünnepi vásárlási szezonban sok esetben nem feltétlenül az online hirdetések a legfontosabbak, azonban ezeknek is döntő szerepe lehet a siker elérésében. A legutóbbi “Fekete Péntek” email marketingjével kapcsolatos néhány statisztika szerint az email marketing eredményezte a látogatások negyedét, ami egyértelműen bizonyítja, hogy az email marketing sikeres lehet, azonban érdemes odafigyelni az esetleges buktatókra, amelyek […]
2015-12-16
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató