Menü

Mindent a Threads-ről – egy barátságosabb Twitter ígérete

by Dobány Péter, augusztus 22, 2023
Idén júliusban a Twitter tulaj- és brandváltását követően a Meta előrukkolt a Threads névre hallgató, szövegalapú közösségi platformjával, hogy magukhoz csábítsák a Musk féle X-ből kiábrándult ex-tweetelőket. Lássuk, hogyan működik, és miben hoz újat 2023 meghatározó social felülete.

“Just setting up my twttr” – Jack Dorsey 17 évvel ezelőtt ezzel a pár szavas üzenettel indította el szöveg alapú közösségi platformját. Akkor még senki sem gondolta, hogy ez a banális üzenet – a történelem első tweetje – 2021-ben, egy NFT formájában 2,9 millió dollárért fog majd elkelni. Mint ahogy azt sem feltételezte senki, hogy ez az ártatlan, SMS-technológia inspirálta csevegőapp alapjaiban változtatja meg az emberi társadalomról, a politikáról és a szólásszabadságról alkotott képünket.

A Twitter hanyatlása

Hazánkban a Twitter ugyan nem vált népszerűvé, sőt világviszonylatban sem közelítette meg például a Facebook felhasználóinak számát. Jelentősége viszont annál nagyobb volt. Itt vezették be először például a ‘@reply’ formulát a felhasználók említésére, és ezen a platformon született meg a sztenderd, linkesített hashtag is. De nemcsak a techvilágra, hanem az amerikai közéletre, összességében pedig a globális politikai és társadalmi folyamatokra is jelentős hatást gyakorolt. A szélsőséges vélemények, álhírek és gyűlöletbeszéd terjesztésével hozzájárult egyfajta dezinformációs válsághoz, a társadalom polarizációjához, melynek kézzelfogható következményei is lettek – elég csak az Egyesült Államok Kapitóliumának 2021-es ostromára gondolni.

Mivel az évek során nyilvánvalóvá vált, hogy a felület konkrét veszélyeket rejteget magában, a Twitter évről évre szigorította tartalommoderációs szabályait, például a Kapitólium ostroma után egyszer s mindenkorra letiltották Donald Trump fiókját. A szigorúbb szabályozást azonban sokan a szólásszabadság korlátozásának értelmezték, köztük Elon Musk is, aki nem sokkal ezután felvásárolta a Twittert.

A gyűlöletbeszéd elharapózásának hatására már addig is sokat zuhant a Twitter népszerűsége, Musk felvásárlásával a bizalom pedig végleg elveszett, így a mérsékeltebb, demokrata értékekkel szimpatizáló Twitter-felhasználók elkezdtek fenntarthatóbb, barátságosabb és biztonságosabb alternatíva után nézni. Ezt a helyzetet használta ki Musk nemezise, a Facebook-alapító Mark Zuckerberg, és a Meta égisze alatt piacra dobta Threads névre hallgató, szövegalapú social platformját.

Hogyan született a Threads?

Az Instagram már 2019-ben elkezdett kísérletezni egy alternatív social platform létrehozásával, ami annak idején Threads névre hallgatott. Ez azonban nem vált túl népszerűvé: funkcionálisan jobban hajazott a Snapchatre, az ott kifejlesztett feature-öket pedig az Instagram egy idő után integrálta, így egy idő után nem volt már szükség a másik platform fenntartására.

Néhány évvel később, a Twitter felvásárlásának hírére a Meta nyomban elkezdett kísérletezni a szöveg alapú tartalommegosztással. Az első komolyabb kísérlet, ami a nagyközönség számára is elérhetővé vált, az Instagram Notes funkciója. A Meta az itt szerzett tapasztalatok alapján fejlesztette ki nem sokkal később azt az applikációt, amit a régi-új Threads névre kereszteltek.

Hogyan működik a Threads?

A Threads vállaltan a Twitter orra alá akar borsot törni, így funkcionális szempontból – néhány apró különbségtől eltekintve – a kék madaras konkurenciához megszólalásig hasonlóra tervezték. A fókusz a rövid szöveges üzenetek megosztásán van, de képek, linkesített tartalmak és rövid videók is közzétehetők. Az üzenetek hosszának korláta 500 karakter, ami egy kicsit nagylelkűbb a Twitter 280 karakterénél, egy posztba legfeljebb 10 kép és videó tölthető fel, videók pedig maximum 5 percesek lehetnek.

Előnye abban rejlik, hogy mindenféle akadály nélkül integrálható az Instagrammal. Már maga a regisztráció is az Instagram accounton keresztül történik, ezáltal pedig a userek a felhasználónevüket és a verifikációikat is egy az egyben viszik magukkal az új szoftverbe. Ezen felül azokat a fiókokat is egyetlen gombnyomással bekövethetik, akiket már korábban az Instagram felületén is követtek. Interakció tekintetében a lájkoláson túl a szimpatikus threadek a Repost funkcióval átoszthatók, a Quote gombocskával pedig a saját gondolatait is hozzáfűzheti a felhasználó a másik posztjához. 

Hirdetési és monetizációs lehetőség egyelőre nincs a platformon, de ez – a Metát ismerve – valószínűleg csak idő kérdése. Az viszont bizonyos, hogy az Instagramot eddig is marketing céllal használó alkotók már önmagában a Threads meglétével is egy olyan eszközt kapnak, mellyel bővíthetők követőik felhasználói élményét, és számos kreatív megoldásra adhat lehetőséget.

Ki nevet a végén?

Első napjaiban a Threads hatalmasat tarolt az új felhasználók tekintetében: 5 nap alatt több mint 100 millió user – köztük olyan sztárok, mint Kim Kardashian és Sarah Jessica Parker – csapott le 2023 legforróbb techtrendjére, megelőzve ezzel a csúcstartó ChatGPT-t.

Azt azonban még maga az Instagram CEO is megjegyezte, hogy az új social felületek legnagyobb kihívása nem az új követők szerzése, hanem a felhasználók hosszú távú megtartása. Ezen a  téren pedig a Threads-nek bőven akad tennivalója. A platform számos – egyértelműen a Twittertől koppintott – kedvező adottsága mellett még mindig egy félkész alkalmazás, melyből olyan alapvető funkciók hiányoznak, mint a közvetlen üzenetváltás vagy a posztok utólagos szerkesztése. Az app ráadásul az EU területén a Metával kapcsolatban felmerült adatvédelmi aggályok miatt még csak nem is használható.

Természetesen a Twitter sem hagyta szó nélkül Zuckerbergék barbatrükkjét, és nemrégiben már egy ügyvédi felszólítás is landolt a Meta postaládájában, ami üzleti titokkal való visszaélést emleget, és perrel fenyegeti a Metát.

A Meta azonban természetesen mindent tagad, és kitart a barátságosabb, emberközpontúbb Twitter-víziója mellett. A tervek szerint hamarosan az ActivityPub elnevezésű protokollt is integrálnák a Threads-be, és csatlakozna a Fediverse-hez, mely egy új, decentralizált közösségi élmény utópiájával kecsegtet.

Hogy mindezek a tervek valóban realizálódnak-e, az még egyelőre kérdéses, ahogy az is, hogy ki nyeri a Zuckerberg-Musk féle ketrecharc digitális verzióját.

(Nyitókép: Dave Adamson, Unsplash)

Blog

Hirdetések kiterjesztett szövegekkel: Hogyan használjuk?

ÚJDONSÁGOK AZ ADWORDSBEN 1. - Hirdetések kiterjesztett szövegekkel Fontos változás vált elérhetővé augusztus végétől az Adwords keresőhirdetés platformján, amely a hirdetések karakterszám limit növelésében érhetők tetten. Csak néhány karakterről van szó, de jelentősége mégis nagy, hiszen több helyen könnyebb relevánsabb és kreatívabb szövegeket írni hirdetésünkhöz. Nézzük a részleteket! Végső URL Megadhatjuk oldalunk URL-jét, ahová a […]
2016-09-20
Blog

Fókuszban a Snapchat!

A Snapchat folyamatosan fejleszti üzleti kilátásait és új területeken próbálja meg felhasználói igényeit kielégíteni. Az üzleti kilátások javításának pedig egyszerű oka van, a közönség növekedése lelassult. Épp ezért született meg egy széles játékpaletta, vagyis a 'Snappables' ötlete, amivel egyedül és barátokkal egyaránt játszhatunk. Ez egy olyan webes játékplatform, amely a külső fejlesztőktől származó játékok széles […]
2019-03-27
Blog

Mire figyelj, hogy ne legyen zavaró a popupod?

Mi lehet az oka annak, hogy a webshopodon egy-egy felugró ablak zavarja, sőt, akár irritálja a látogatóidat? Feltehetően az, hogy rosszul állítottad be az adott popupot. Mire érdemes figyelned, hogy elkerüld ezt a problémát? Máris eláruljuk!
2022-11-08
Blog

3 tipp: hogyan alakítsunk ki hűséges rajongótábort?

A szórakoztatóipart sok mindent taníthat a marketingeseknek arról, hogy hogyan építsék be az online rajongótáborokat, más néven “fandomokat”a cégek stratégiájába. A leghűségesebb rajongók töltik le először az új albumot, nézik meg egy sorozat legfrissebb epizódját vagy vesznek jegyet a meghirdetett koncertre. Azonban az online rajongótáborok jelensége nem korlátozódik a szórakoztató iparra. Más területeken is fellelhetőek, […]
2016-01-29
Blog

Influencerek uralkodnak a marketingben?

Az online marketingben mindig voltak olyan korszakok, amelyekben egy bizonyos alkalmazás vagy trend uralkodott: először ott volt a Facebook, a Twitter, majd az Instagram. Ma az influencereké az online világ. Az influencerek számos pozitív hatást mutattak a márkák számára a marketingben, hiszen 90 százalékos sikert értek el. A kulcs abban rejlik, hogy egy befolyásoló személy […]
2018-03-21
Magyarországi e-commerce forgalom 2020. Q1-ben
Blog

E-commerce a korona idején

Általánosságban elmondható, hogy egy közepes januárt követően kifejezetten pozitívan alakult az idei február és ebben a helyzetben ért el minket a járvány márciusban.
2020-04-07
Blog

Okostelefon, okos döntés: a mobile first megközelítés jelentősége az e-kereskedelemben

Az okostelefonok és a táblagépek térhódításának köszönhetően az e-kereskedőknek már nemcsak lehetőségük, de kötelességük is weboldalukat mobilbaráttá alakítani. Az úgynevezett mobile first szemlélet ugyanis jelentősen hozzájárulhat a vállalkozás versenyképességének javításához, a vásárlók megtartásához.
2023-05-18
Blog

Szeretlek – mondta a márka.

Prológus Képzeljünk el egy fiktív vállalatot, amely egy tetszőleges szolgáltatást értékesít. A stratégiája az alábbi: négyszáz ügyfélből 399-nek ingyen szolgáltat, egynek pénzért. Lehet-e nyereséges egy ilyen cég? A válasz az, hogy lehet. A példa valójában nem fiktív, hanem egy világcég üzleti modellje. Ez a vállalat a Facebook, a világ kilencedik legértékesebb márkája volt 2017-ben. Tőzsdei […]
2018-07-16
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató