Menü

Pokémon Go: Mit adott nekünk marketing szempontból?

by google news, augusztus 4, 2016
Bár sokáig próbáltunk ellenálni, úgy néz ki nem mehetünk el a Pokémon GO jelenség mellett szótlanul. Összeállításunkban a játék sikere mögött meghúzódó érveket és a marketingesek szempontjáól fontos mozzanatokat szedtük össze azoknak, akik szintén értetlenül állnak a Pokémon GO jelenség előtt. A Nintendo által július közepén napvilágra hozott alkalmazás futótűzként hódította meg a digitális közösséget […]

Bár sokáig próbáltunk ellenálni, úgy néz ki nem mehetünk el a Pokémon GO jelenség mellett szótlanul. Összeállításunkban a játék sikere mögött meghúzódó érveket és a marketingesek szempontjáól fontos mozzanatokat szedtük össze azoknak, akik szintén értetlenül állnak a Pokémon GO jelenség előtt.

A Nintendo által július közepén napvilágra hozott alkalmazás futótűzként hódította meg a digitális közösséget és hamar az Egyesült Államok minden idők legtöbb eszközre letöltött alkalmazásává vált, amit egyben a felhasználók egy nap a legtöbb ideig használnak a SurveyMonkey statisztikái szerint.

Pokemon Go

Pokemon Go

Lássuk mivel is állunk szemben?

A Pokémon Go nem más, mint egy okos eszközökre telepíthető játék applikáció, amely ötvözi a kitejesztett valóságot a kilencvenes évek népszerű japán rajzfilmsorozatával.
Az alkalmazás különlegessége, hogy GPS, illetve az eszköz kamera funkciójával a valós lokációra és a körülöttünk levő valóságra épülve pokémonokat helyez el a térben, amit a játékosnak fel kell szednie, növelve ezzel a begyűjtött pokémonok számát.
A cél tehát valós helyszínek meglátogatása és ezzel minél több pokémon begyűjtése.

pokemon_go_2

Miért lehet ez érdekes cégek, márkák számára?

A Pokémon GO az eddigi legnépszerűbb applikációként a lekörözött Snapchat és más appok sikerének titkát felismerve, egy lépéssel előttük jár az alábbi három, kulcsfontosságú területen.

Valóság élmény: A felhasználók égnek a vágytól, hogy közelebb hozzák egymáshoz az online és a fizikai világukat. Az idei év az előrejelzések szerint pedig különösen nagy fordulópont lesz a virtuális, illetve a kiterjesztett valóság történetében. A mobil mint elsődleges képernyő kiemelt szerepet kap idén (is), így a márkáknak is fel kell zárkózniuk a mobilra optimalizált és személyre szabott tartalmakkal.

pokemong_go

IRL az új URL: IRL, vagyis “In Real Life” felváltani látszik a csak online jelenlére, honlapokra és közösségi jelenlétre alapozott marketinget. Az online marketing eddig a marketing szent gráljának számított, amitől a márkák a megváltást várták az utóbbi időben. A Pokémon Go jelenség pedig bebizonyította, hogy a fizikai lokációhoz köthető, kiterjesztett valóságon alapuló marketing megoldások vezetik a vásárlókat az üzletekbe. Erre jó példa a Pokemon Gyms és a PokéStops, amelyek szponzorált lokációkkal csábítanak felhasználókat az alkalmazásokon keresztül.

A képernyőn túl: A Pokémon interaktív, kiterjesztett valóság applikációként való feltámadása inspiráció lehet a piac többi szereplőjének is. A Nintendo kreatív, körülöttünk lévő valóságot játszótérré alakító kezdeményezése pedig előfutára lehet egy új korszak kezdetének, amiben kreatív és interaktív marketing megoldásokkal találkozhatunk majd egy kiterjesztett valóságban.

Pokemon Go

Mi pedig kiváncsian várjuk a folytatást! 🙂

Uncategorized @hu

Témanaptár: szezonalitás a tartalommarketingben

A témanaptár megtervezését érdemes tematikus eseményekhez, fontos napokhoz igazítani, átgondolni milyen tartalmat kívánunk megosztani a követőinkkel. Minél részletesebben, és minél hosszabb távra tervezi meg egy cég azt, hogy mikor milyen tartalmat fog közzétenni, annál jobban biztosíthatja azt, hogy a tartalmak rendszeresen jelenjenek meg. Ez a rendszeresség pedig lehetővé teszi azt, hogy a cég kiépítse az […]
2016-02-25
Uncategorized @hu

3 sikeres márkaépítés módszer a gyakorlatban

A márkaépítés alapvetően azt a folyamatot jelenti, hogy hogyan teszed ismertté a márkádat, azaz hogyan fokozod az emberek tudatosságát, egyben vonzod be az újabb érdeklődőket. Gondolj arra, amikor új márkát dobsz piacra! Még senki sem tudja, hogy ki vagy, és fogalmuk sincs a márkádról, így a márka sem él még. Mielőtt sikereket érhetnél el vele, […]
2016-02-23
Hírek

14 módja az Instagram profil optimalizálásának

2017-ben az Instagram további 100 millió felhasználóval bővült és idén is számíthatunk hasonló növekedésre. Az emberek ezt a felületet használják, ha fotókat és videókat szeretnének megnézni vagy közzé tenni. Itt az emberek tízszer nagyobb valószínűséggel lépnek kapcsolatba a márkákkal, mint más felületeken. Annak érdekében, hogy kihasználjuk az Instagramban rejlő lehetőségeket, az alábbiakban ismertetett ötleteket alkalmazd! […]
2018-03-28
Uncategorized @hu

Vidd sikerre vállalkozásod az Instagram segítségével!

A mai világban legalább annyira függünk a mobilunkra letöltött alkalmazásoktól, mint Stan Pan-től,  egy szimpla kávét sem tudunk meginni anélkül, hogy ne legyen nyoma a  közösségi médiában, bizony a vállalatoknak sem árt lépést tartani az aktuális trendekkel. Többségük mostanra rájöhetett, hogy a céges Facebook oldal nemcsak menő, de hasznos is, online marketing stratégiájukat sokan mégsem terjesztik át a többi […]
2016-10-10
Uncategorized @hu

Pinterest: Hogyan használjuk üzleti célokra?

A legtöbb vállalkozás  – hogyha  közösségi médiáról van szó – a Facebook jelenlétben lezártnak tekinti a közösségi média jelenlétet. Hogyha döntenünk kell, hogy melyik közösségi felületet veszünk igénybe – Facebook, Instagram, Pinterest, Twitter, Linkedin – akkor azt kell elsősorban meghatároznunk, hogy a célcsoportunkat melyik felületen érjük el a leghatékonyabban.  
2016-01-15
Hírek

Hogyan segítik a Facebook csoportok céged növekedését?

Régóta léteznek Facebook csoportok, melyek egy adott téma köré szerveződnek. Ezek gyakran egyeznek egy márka tevékenységével, így érdemes ezekhez a csoportokhoz csatlakozni. Mutatjuk miért! Személyes ajánlás A Facebook oldalak elérése az algoritmus változását követően lecsökkent, így egy csoport létrehozása, vagy egy csoporthoz való tartozás nagyon jó módja a célközönség elérésének. A csoportokban erős a személyes […]
2017-07-07
Uncategorized @hu

Snapchat: az internetes zaklatás új lehetőségei?

A tinédzserek körében az egyik legnépszerűbb közösségi média felület a Snapchat, melynek innovatív funkciói veszélyesek is lehetnek a felhasználók számára. A cyberbullying, azaz az internetes zaklatás a megfélemlítés online változata, mely elsősorban a fiatalok körében tapasztalható. Mindegy, hogy diákról vagy szülőről, gyerekről vagy felnőttről van szó, mindenkit érint a kiberzaklatás. Mégis a tinédzserek vannak a […]
2016-04-28
Uncategorized @hu

F8: összefoglaló a Facebook konferenciáról

A Facebook az idei F8 konferenciáján április 12-13-án újra olyan bejelentéseket tett, amiket minden felhasználó látni fog az elkövetkező hónapokban. Az élő közvetítéstől a 360 fokos videókon át a Messengeren használható bot-okig számos fontos bejelentés hangzott el. Az egyik ilyen bejelentést a Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg tette, aki meghatározta a cég tíz éves tervét. Így […]
2016-04-17
Logisztika vs. e-kereskedők – Hol van a kutya elásva?
Beköszöntött a Neobankok kora – jó ez nekünk?
Itt a főszezon! – Hogyan érdemes felkészülni a Q4-re?
Még több podcast
Állások
MKB Bank: FinTech Verseny
A FinTech Verseny célja, hogy az MKB Bank megtalálja azokat a digitális pénzügyi megoldásokat, újszerű digitális megközelítéseket, amelyek továbbfejlesztéséhez, megvalósításához, piaci bevezetéséhez banki partnerre van szükség. Az MKB Bank inkubációs központjában az alábbi támogatást nyújtja: Mentor Program, amelynek keretében banki, FinTech, IT biztonsági, technológiai, üzleti, marketing, UX és jogi szakemberek segítik a kiválasztott megoldások továbbfejlesztését, […]
Berlin Startup Calling 2016 Ötletverseny
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti projekted végre valósággá váljon. Készítsd el az ötleted összefoglalóját és nevezz a pénzdíjakért és tárgyi nyereményekért összesen 15 000 euró értékben. Modern világunk fejlődésének egyik alappillére a technológia. A digitális technológiák fejlődése […]
Nemzetközi pályázat - Fókuszban a női startupok
Magyarok is indulhatnak a Vodafone nemzetközi pályázatán A Németországban működő Vodafone Institution egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel segíti a nők által létrehozott, illetve a nők helyzetének javítását támogató startupokat. Az F-LANE pályázat célja, hogy minél több nő vállalhasson vezető szerepet a technológiai fejlődésben, és világszerte segíthessék társaikat is. A pályázatra természetesen magyar startupok is jelentkezhetnek. A […]
Digitális világ ingyen - Online jelenlét pályázat
Xpertstudio Kft ingyen elkészíti a pályázó számára a weboldalát – webáruházát vagy mobil Applikációját, Grafikaiarculatát, vagy Videós anyagát – Animációs filmjeit, kivitelezi Adwords és Facebook kampányát. Pályázatot benyújthat bármely szervezet, cég, egyesület, alapítvány, intézmény, önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyház és magánszemély. A pályázat aktuális 2016.Október.10-től Pályázat zárás időpontja: 2016. December 20. JELENTKEZEM és kitöltöm a pályázati […]
Buktatók a közösségi médiában: ezeket a szokásokat hagyjuk el a siker érdekében
Veled is megesett már, hogy a Forbes-t lapozgatva arra gondoltál, milyen lenne egyszer a magazin hasábjain szerepelni? Elképzelted valaha, hogy egy neves díjátadón a te nevedet harsogják a mikrofonba? Idézni tudnál a Jobs című filmből, és kívülről fújod a világ leghíresebb sikertörténeteit? Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy jó páran járunk hasonló cipőben. Legtöbbünk azonban már a megszületésük pillanatában melegebb […]
Még több állás
Hello!
Eazy Digital is a new wave digital agency founded in Budapest. The largest division is Google and Facebook ad management.

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]

„A vásárlóknak egyre fontosabb az edukáció” – interjú Pörzse Norberttel, a vágyaim.hu ügyvezetőjével

Nemrégiben hozták nyilvánosságra az Ország Boltja 2023 verseny eredményeit: ügyfelünk, a Vágyaim.hu mind a Minőség díj, mind pedig a Népszerűségi díj esetében az első helyet szerezte meg a saját kategóriájában. Vajon mi a siker titka? Depo Ecommerce Évkönyv & Toplista 2023 című magazinunkban többek között erről is beszélgettünk Pörzse Norbert ügyvezetővel.  Az internet hőskorában az […]
Hello!
493 forgalmazó, 3 116 767 termék
Nálunk tényleg megtalálod amit keresel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
mehet
Copyrights © 2022 EAZY Digital
Adatvédelmi Tájékoztató